Maros megye településein is készülnek az ukrajnai menekültek fogadására

Maros megye több településén előkészülnek az Ukrajnából érkező menekültek fogadására, megsegítésére. Marosvásárhelyre várhatóan egy csoport odesszai menekült érkezik hamarosan. Segesváron is várják a bajba jutottakat.

Andreia Moraru, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal Szociális Igazgatóságának vezetője a Maszolnak elmondta, egyelőre egy 15 fős csoportot várnak Marosvásárhelyen, akiket az Ifjúsági Szállóban helyeznek majd el. Még nem tudni, hogy sikerült-e átjutniuk a határon, de felveszik velük a kapcsolatot, és megegyeztek, hogy bejelentik, mikor lépnek be Romániába, ezt követően lehet megbecsülni, hogy mikor érkeznek meg.

A szociális igazgatóság a Román Vöröskereszt Maros megyei kirendeltségével karöltve megkezdte az adományok gyűjtését, amelyeket bajba jutott ukrán családoknak juttatnak el. Az adománycsomagokat hétfőtől szombatig, 10.00 és 18.00 óra között lehet leadni a Nicolae Grigorescu utca 19. szám alatt működő Mihai Eminescu Művelődési Házban, ahol a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal humanitárius segélygyűjtőközpontot hozott létre.Illusztráció: Agerpres

Az összegyűlt adományokat az országhatárokon felállított mobil menekülttáborokba szállítják. Időközben Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere megköszönte a Bioeel és az Aesculap Prod Kft., valamint Ropharma Rt. segítőkészségét, felajánlásait is. Mint Facebook-bejegyzésében fogalmazott, a felajánlók nagylelkűségének köszönhetően adománnyal megrakott teherautó indult el Ukrajna felé Marosvásárhely testvérvárosa, Ungvár felé.

Segesváron is számítanak az érkezésükre

Segesvár a felajánlásoknak köszönhetően 100 főt tud elszállásolni ingyen az ukrajnai háború elől menekülők közül, szállodákban, panziókban és magánházakban – tájékoztatott a város polgármestere, Iulian Sîrbu.

Mint fogalmazott, „most az a fontos, hogy segítsünk a menekülteknek és azoknak, akiknek szükségük van valamilyen típusú eligazításra, támogatásra”. A szállásadók egy része felajánlotta, hogy szükség esetén élelmet is biztosítanak a menekülteknek. Egyelőre még nem érkeztek felkérések a háború elől menekülők fogadására, ennek ellenére Segesvár Polgármesteri Hivatala tartja a kapcsolatot a Maros Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőséggel, hogy szükség esetén hatékonyan, szervezett formában tudjanak segíteni – részletezte az előljáró.

Hangsúlyozta, ha vannak segesváriak, akik ismernek olyan konkrét eseteket, ahol szükség van segítségre, vegyék fel a kapcsolatot a Segesvári Szociális Igazgatóság munkatársaival, hogy sürgősen szét tudják osztani a rászoruló menekülteket a szabad szálláshelyekre. A polgármester aláhúzta, hogy online felületen is üzent a város lakosságának, aminek köszönhetően Segesvárról és a környék településeiről nagyon sokan kezdtek adakozni. Mint mondta, a civil lakosság takarókat, higiéniai eszközöket, élelmiszereket, vizet adományoz, ezeket átadják a Vöröskeresztnek, akik eljuttatják a megfelelő helyekre, ellátóközpontokba.

„A menekülteket nyitott szívvel fogadják, és minden szállásadó állja a szállás költségeiket. 10-15 személynek tudunk szállást biztosítani, amennyire csak lehet, és ha a lehetőségeink megengedik, megpróbálunk mindent megadni a háború elől menekülőknek. Nem számoltam, hogy mennyibe fog ez nekünk kerülni, és nem is teszem, mert irreleváns” – közölte Ioan Lazăr. A segesvári szállásadók annak ellenére biztosítanak szállást, hogy többen a közelmúltban úgy döntöttek, ideiglenesen bezárják szállodáikat a rendkívül magas gáz- és villanyszámlák árak miatt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?