Ukrán túlélő Avdijivka feladása után: az út tele volt holttestekkel

Avdijivka a Kijev és Moszkva közötti háború frontvonalában áll közel egy évtizede. Miután Oroszország közel két évvel ezelőtt megtámadta Ukrajnát, a térségben véres harcok dúltak, az utóbbi két hónapban pedig az ukrán védők ádáz csatát vívtak a várost elfoglalni akaró oroszokkal. Szinte kő kövön nem maradt, az ukránok szombaton adták fel a települést, ahová a bevonuló oroszok ki is tűzték zászlajukat. Emberek, katonák százai estek áldozatul, a menekülők megrendítő vallomásait pedig CNN helyszíni riportja adta közre.

Az ukrán védők kivonulása sokkal gyorsabb volt, mint a háború menete. Amikor az ukrán hadsereg szombaton elhagyta a várost, mindez gyorsan és kíméletlenül történt, ezzel az utóbbi hónapok egyik legjelentősebb győzelmét adva meg Oroszországnak.

A helyzet brutalitását jól mutatja, hogy a visszavonuló ukránoknak még arra sem volt idejük és kapacitásuk, hogy a sebesültjeiket kimenekítsék a frontvonalból. „Hagyjátok a 300 sebesültet és égessetek fel mindent” – ezt a parancsot kapták a visszavonuló ukrán honvédek, jelentették a túlélők a CNN szerint.

Hátra kellett hagyni a sebesülteket

Órákkal azután, hogy az orosz csapatok kitűzték zászlóikat Avdijivkában, hátborzongató hírek láttak napvilágot több sebesült katonáról, akiknek nem sikerült elmenekülniük: amikor az orosz csapatok elérték az állásaikat, megölték a sebesülteket – állítják a riportban.

Az ukrán katonák a 110. különálló gépesített dandár tagjai voltak, akik a Zenit nevű állást foglalták el. Ahogy az orosz erők a múlt héten Avdijivkán keresztül egyre nyomultak előre, Zenit heves tűz alá került.

Fotók: képernyőmentés a CNN riportjából

Az ukrán katonák kétségbeesett kísérleteket tettek, hogy elmeneküljenek a város romjai közül – írta le Instagram-oldalán Viktor Biliak, az egyik ott lévő katona. Biliak egy hosszú és megdöbbentő bejegyzésben írta le a veszélyes útvonalat, amellyel szembe kellett nézniük. Mint írja, odakint semmit sem lehetett látni, úgy vonultak, mint „egy csapat vad cica, akiket egy drón irányított”, miközben az ellenséges tüzérség folyamatosan lőtte a területüket.

„Az Avdijivka felé vezető út tele ukrán hullákkal” – írta. Ő mondta el azt is, hogy menekülés közben egy parancsnok rádión tájékoztatta őket, hogy a sebesülteket nem fogják evakuálni. „Hat ember maradt hátra. Az általuk hagyott üzeneteket nehéz elolvasni”, mondta Biliak. „A kétségbeesésük, a sorsuk mindig is az emlékezetünkben marad. A legbátrabbak azok, akik meghalnak” – mondta a túlélő katona.

Avdijivka azóta van a frontvonalban, hogy a Moszkva-barát szakadárok 2014-ben elfoglalták a donbászi régió nagy területeit, köztük Donyeck városát. Az évek óta tartó harcok a várost egy megerősített erőddé változtatták.

Mivel azonban az ukrán hadsereg a frontvonal több pontján lőszer- és emberhiánnyal küzd, az orosz hadsereg légicsapásokkal és tüzérséggel támadta a területet, mielőtt fokozta volna a szárazföldi támadást.

Az ukrán védelmi erők a hétvégén úgy döntöttek, hogy feladják a várost. Ezzel Oroszország az egyik legnagyobb sikerét érte el azóta, hogy tavaly elfoglalta Bahmut városát.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a visszavonulásról szóló döntést „az ukrán katonák életének megmentése” érdekében hozták meg.

Az utolsó mondatok

A hátrahagyottal között volt egy 30 éves, „Django” hívójelű őrmester és katonaorvos is, Ivan Hitnik, aki közel két évig harcolt Avdijivkában. A CNN szerint a harcban súlyosan megsebesült és nem tudott mozogni. Csütörtökön sikerült kapcsolatba lépnie nővérével, Katerinával és más családtagjaival egy érzelmes videóhívásban, amely azóta vírusként terjed a közösségi médiában.

Katerina a bátyját kérdezi: „Szóval, senki sem jön? A fiaid is ott vannak, vagy egyedül vagy?”. Hitnik erre azt feleli, „mind elmentek, mind visszavonultak. Azt mondták, hogy egy autó fog értünk jönni. A lábam eltört, a hátamban repeszek, nem tudok semmit csinálni”. Elmondása szerint hat katona volt a Zenit-állásban, akik közül négyen, Hitnikkhez hasonlóan, nem tudtak járni. Testvére, Katerina azt válaszolta: „Nem tudom, hogyan... kit hívjak? Nem tudok rájönni, ki fog elvinni téged?”

Senki sem tette meg – közli riportjában a brit televízió.

Katerina a Slidstvo.info-nak elmondta: „Másfél napig vártak az evakuáló járműre. És amikor rájöttek, hogy senki sem megy értük, elkezdtek mindenkit felhívni. Amikor Ivan felhívott, olyan fájdalmai voltak, hogy mindent odaadtak neki, ami még volt, de a gyógyszerek és az ételek is fogytán voltak.”

„A bátyám azt mondta, a parancsnokság beleegyezett, hogy az oroszok likvidálják őket, mert a mi embereink nem érnek oda” – mondta Katerina. Elmondása szerint, miközben beszéltek, a videón látszott, ahogy az orosz csapatok behatolnak abba a pozícióba, ahol a férfiak csapdába estek.

A Zenitnél elfogott másik katona Andrij Dubnickij volt. Felesége, Ljudmila a Slidstvo.info-nak elmondta: „Csütörtökön délelőtt 10 órakor beszéltünk. Megsérült, remegett, próbált viccelődni, majd sírni kezdett. Az utolsó üzenet 12 órakor érkezett, hogy elfogják” – mondta az asszony.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?