Ukrajnáról, Izraelről és a migrációról is nyilatkozott a magyar miniszterelnök 

Az új ukrajnai kisebbségi törvény kapcsán Orbán Viktor kijelentette: semmit nem érnek a szabályok, ha nem szilárdul meg az ahhoz tartozó gyakorlat. A miniszterelnök elmondta: a magyar kormány azt javasolja, hogy a 2015-ben elvett törvényt, ami jó volt a magyaroknak is, újra helyezzék hatályba. A kományfő nemzetközi sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire 

Orbán Viktor Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásainak megkezdésével kapcsolatban elmondta: nem tartja reálisnak az ukrán uniós tagságot, de szerinte szükség lenne reális javaslatra. Kérdésként felvetette: miért nem lehet stratégiai partnerséget kötni, és így támogatni az ukránokat? Az uniós tagság szép politikai gesztus, de az nem segít az ukránoknak” – idézte a Magyar Nemzet a kormányfőt.

Arról, hogy kiment a döntéskor a brüsszeli tárgyalásokkor, Orbán Viktor elmondta, ez a lépés lehetővé tette, hogy Magyarország fenntartsa az álláspontját, ne értsen egyet a meghozandó döntéssel, de a döntés megszülessen. Ennek vannak előképei, mások is kerültek már ilyen helyzetbe” – emlékeztetett Orbán Viktor.

Az uniós csúcson folytatott tárgyalások kapcsán elmondta, hogy nyolc órán keresztül próbálta meggyőzni a tagállami vezetőket. Figyelemreméltó vitának nevezte a megbeszéléseket, amelyeket úgy összegzett, hogy „nem tart igényt Kasszandra szerepére”. Úgy látja, hogy rengeteg energiát kell majd mozgósítani azoknak a bajoknak az elhárítására, amelyeket előidéznek ezzel a döntéssel. Viszont nem tudta erről meggyőzni a többi tagállami vezetőt, sőt, elismerte, hogy „voltak robusztus érveik is”. A miniszterelnök a Magyar Nemzet szerint kiemelte: a magyar parlament döntése nélkül nem lehet felvenni az EU-ba Ukrajnát. 

Orbán Viktor: a magyar parlament döntése nélkül nem lehet felvenni az EU-ba Ukrajnát Fotó: MTI 

Az Ukrajnának szánt EU-pénzekkel kapcsolatban Orbán Viktor megjegyezte: az unió szerint olyan 50 milliárd eurót kellene adni öt évre Ukrajnának, ami jelenleg nem áll rendelkezésre, így a bizottság javaslatának megfelelően ezt a pénzt hitelfelvétellel kell előteremteni. A magyar álláspont az, hogy semmiképp ne öt évre adjunk pénzt, mert nem tudjuk, mi lesz akkorra. Ha pedig egyáltalán adunk pénzt, akkor semmiképp ne a költségvetésen keresztül juttassuk ezt a pénzt az ukránoknak, hanem attól külön, mert az uniós büdzsét megroppanthatja egy ekkora tétel. Magyarország egyébként nem akar senkivel közösen felvenni hitelt, mert a koronavírus-válság idején ezzel egyszer már pórul jártunk, akkor is közös hitelt vettünk fel, hogy gyors segítséget kapjunk, azonban még egy fillért sem láttunk ebből, ahogyan több más ország sem” - idézte a Magyar Nemzet a kormányfőt.

Elmondta: nem tartja reálisnak az ukrán uniós tagságot, de szerinte szükség lenne reális javaslatra. Kérdésként felvetette: miért nem lehet stratégiai partnerséget kötni, és így támogatni az ukránokat? Az uniós tagság szép politikai gesztus, de az nem segít az ukránoknak” – idézte a Magyar Nemzet a kormányfőt.

Az ukrajnai kisebbségi törvény kapcsán kifejtette, hogy semmit nem érnek a szabályok, ha nem szilárdul meg az ahhoz tartozó gyakorlat. Nem hat meg minket – mondta az ukrán kisebbségi törvényről. Szerinte inkább az a fontos, hogy milyen gyakorlattal párosul a jogszabály, a magyar kormány tanulmányozza a törvényt. Mindemellett a magyar kormány azt javasolja, hogy a 2015-ben elvett törvényt, ami jó volt a magyaroknak is, újra helyezzék hatályba, „és újra kisüt a nap Kárpátalján, ha Donyeckben nem is”.

Nemzetközi sajtótájékoztatót tartott a magyar kormányfő Fotó: MTI

Az izraeli háborúról elmondta: Izraelre vonatkozóan és a közel-keleti államot ért terrortámadás kapcsán markánsan különböző álláspontok léteznek az unión belül. A magyarok azok közé tartoznak, akik azt mondják, hogy Izrael stabilitása Európa érdeke” jelentette ki a miniszterelnök, aki szerint regisztrált terrorszervezetnek pénzt küldeni az uniós pénzekből alávaló vétek. Magyarország vizsgálja, hogy ilyen történt-e. Orbán Viktor szerint azt is fontos rögzíteni, hogy sok esetben a humanitárius segítség is a terroristákhoz jut.

Az Európai Unió által elfogadott migrációs paktumról Orbán Viktor azt mondta: ennek a csomagnak a kiindulópontja hibás. A miniszterelnök szerint egyetlen módon lehet a migrációt megállítani: ha azt a döntést meghozzuk, hogy aki be akar lépni az Európai Unió területére, a rá vonatkozó döntés megszületéséig az unión kívül kell tartózkodnia. Minden más megoldás foltozgatás, drótozgatás, és nem fogja meghozni a kívánt eredményt” – szögezte le.

A miniszterelnök szerint Brüsszel nem látja a valós európai problémákat, ezért az európai parlamenti (EP-) választások célja, hogy kinyissuk Brüsszel szemét. Orbán Viktor az MTI beszámolója szerint hangsúlyozta: a jövő év politikai céljainak középpontjában az európai parlamenti választások állnak. Úgy értékelt: elég általános vélekedés Magyarországon, hogy Brüsszelben a bürokraták egy buborékban élnek", Brüsszel vak", nem látja a valóságos életet, és elrugaszkodik azoktól a problémáktól, amelyekkel nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában küzdenek az emberek.A 2024-es EP-választások céljának ezért azt nevezte, hogy kinyissuk Brüsszel szemét, lássa a valóságot, és képes legyen arra, hogy kijavítsa azokat a vezetői hibákat, amelyeket 2023-ban elkövetett. Orbán Viktor az idei évet a nagy küzdelmek évének, 2024-et pedig a nagy tervek évének nevezte, hozzátéve, hogy az EP-választásokon megpróbálnak Brüsszelben jelentős politikai változást elérni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?