FRISSÍTVE – Ukrajna megszakíthatja diplomáciai kapcsolatait Oroszországgal
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mérlegeli, hogy országa megszakítsa-e a diplomáciai kapcsolatokat Oroszországgal.
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő kedden fogadta Alar Karis észt államfőt és a közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a külügyminisztérium azt javasolta, hogy mondják fel a diplomáciai kapcsolatokat Oroszországgal, amiért az elismerte a szakadárok által önhatalmúlag kikiáltott kelet-ukrajnai „népköztársaságokat”, amivel megsértette Ukrajna szuverenitását és területi egységét. Zelenszkij jelezte, fontolóra veszi a külügy kezdeményezését.
Az elnök kitért a hadiállapot esetleges bevezetésére is. Szavai szerint amennyiben Oroszország erőteljes támadást indít Ukrajna ellen, akkor elrendeli a hadiállapot bevezetését.
A kialakult válsághelyzetben az a leglényegesebb kérdés, hogy Oroszország mit tekint a „népköztársaságok” határainak? A jelenleg fennálló területi viszonyokat, vagy a két szóban forgó megye teljes területét, amint az a “népköztársaságok” alkotmányában is szerepel. Erre egyelőre nem született világos válasz a Kreml részéről.
Felszólította továbbá Ukrajna nemzetközi partnereit, hogy vezessenek be szankciókat az Északi Áramlat-2 orosz gázvezeték ellen. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter kedden úgyszintén kijelentette: Oroszország legutóbbi lépései után eljött az ideje annak, hogy a Nyugat bevezesse a beígért szankciókat Moszkvával szemben - emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál.
Az ukrán elnök értékelve azt, hogy Moszkva elismerte Ukrajnától függetlennek a két Donyec-medencei szakadár „népköztársaságot”, kifejtette: „úgy gondoljuk, hogy ez eszkalációs lépés volt, jogi agresszió, amely megalapozta Oroszország és az ideiglenesen megszállt ukrán területeket körülvevő fegyveresek katonai agresszióját”. Zelenszkij szerint Oroszország nem indít teljes körű háborút Ukrajna ellen. "Hisszük, hogy a háború nem lesz erőteljes Ukrajna ellen, és nem lesz széles körű eszkaláció az Oroszországi Föderáció részéről" - hangoztatta.
Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter kedden a Facebookon közzétett nyilatkozatában leszögezte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök előző napi szavai után az egész világ megtudta azt, amit az ukránok már nyolc éve tudnak. Szerinte Ukrajnára súlyos megpróbáltatások várnak, és komoly veszteségek is lesznek. Hangsúlyozta egyúttal, hogy biztos a győzelemben. „A saját földünkön vagyunk, és az igazság velünk van. Az ukrán hadsereget a népünk támogatja. Az emberek hite pedig annak a jele, hogy mindent jól csinálunk” – hangoztatta.
Az Ilka Kucseriva Alapítvány kedden közzétett felméréséből az derült ki, hogy Ukrajna lakosságának csaknem fele, 48 százaléka kész harcolni vagy segíteni az ukrán fegyveres erőknek, valamint az orosz ajkú ukránok 44 százaléka úgy gondolja, hogy a jelenlegi feszültségért elsősorban Oroszország a felelős.
A védelmi miniszter megjegyezte, hogy az ukrán hadseregnek köszönhetően Európa ráébredt arra, mi a valódi ára az őszinte válaszok elkerülésének. Kijelentette, hogy a Kreml újabb lépést tett a Szovjetunió felélesztése felé. Közölte, hogy Ukrajna katonai és politikai vezetésének minden erőfeszítése a védelem megerősítésére irányul. Hozzátette, hogy érzelmektől túlfűtve többen kaotikus döntések felé taszíthatják Ukrajnát, Kijevnek viszont nem szabad engednie, meg kell őriznie a "hidegvérét".
Közben Dmitrij Horosilov, az önkényesen kikiáltott „Luhanszki Népköztársaság” „parlamentjének” alelnöke kedden az orosz sajtónak nyilatkozva kijelentette, hogy a „népköztársaság” egész Luhanszk megyét saját területének tekinti, és felszólította Ukrajnát, hogy vonja ki onnan csapatait.
Németország felfüggeszti az Északi Áramlat-2 gázvezeték üzembe helyezését
A német szövetségi kormány azonnali hatállyal felfüggeszti az Északi Áramlat-2 földgázvezeték üzembe helyezésének folyamatát, válaszul arra, hogy Oroszország a nemzetközi jog súlyos megsértésével elismerte a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadár területek függetlenségét - jelentette be Olaf Scholz német kancellár kedden Berlinben. A kancellár elmondta: felkérte a gazdasági minisztert, hogy tegye meg a már elkészült vezetékrendszer üzembe helyezéséhez nélkülözhetetlen tanúsítványok kiadásának felfüggesztéséhez szükséges közigazgatási jogi lépést.
A Balti-tenger alatt lefektetett Északi Áramlat-2 közvetlenül, Ukrajna megkerülésével köti össze Oroszországot Németországgal, és évi 55 milliárd köbméter földgáz szállítására alkalmas.