Újabb pofon Trumpnak: Georgia államban is a demokraták győztek a szenátusi választáson

A hivatalban lévő szenátor, a demokrata Raphael Warnock szűk győzelmét hozta Georgia államban a kedden megismételt felsőházi választás az előzetes eredmények szerint.

Raphael Warnock a szavazatok 97 százalékának összesítése után mintegy 40 ezer szavazattal állt republikánus kihívója Herschel Walker előtt, ami behozhatatlan előnyt jelent. Négy héttel ezelőtt hasonlóan szoros küzdelemben szintén a demokrata jelölt győzött, akkor 37 ezer voks volt a két politikus közötti szavazatkülönbség.Fotó: Wikipedia

A választást azért kellett megismételni, mert november 8-án egyikük sem szerezte meg a szavazatok több, mint 50 százalékát.

A demokrata győzelem azt jelenti, hogy a Kongresszus felsőházában, a Szenátusban a következő két évben 51-49 arányú demokrata többség lesz. Az alsóházban a Képviselőházban már korábban eldőlt, hogy a republikánusok lesznek többségben: 223 képviselővel rendelkeznek majd, míg a demokraták 212-vel.

Az új, 118. Kongresszus január 3-án alakul meg Washingtonban.

Kapcsolódók

Kimaradt?