Órákon át kérdezte Trump volt ügyvédjét a vádesküdtszék

A vádesküdtszék zárt ajtók mögött hallgatta meg Rudy Giulianit, Donald Trump volt amerikai elnök egykori ügyvédjét, New York volt polgármesterét a 2020-as választások utáni eseményeket vizsgáló eljárásban szerdán.

Rudy Giuliani szerda reggel érkezett az Atlantában, Georgia állam fővárosában működő 23 tagú testület ülésére, és délután távozott a bíróság épületéből a zárt ajtók mögött zajló meghallgatás végén.

Fotó forrása: Wikipedia

Ügyvédje újságírók előtt közölte, hogy tartják magukat a szabályhoz, hogy a vádesküdtszék ülésén elhangzottak titok tárgyát képezik. Bob Costello annyit mondott, hogy a meghallgatás „kétségtelenül jól ment”, mindenki nagyon szakszerű volt, és udvarias.

Meg nem erősített sajtóértesülések szerint Rudy Giulianival a testület közölte, hogy a „nyomozás alanyaként tekint rá”.

Ugyanez a testület beidézte Graham Lindsey republikánus szenátort is, Donald Trump közeli szövetségesét, akit szintén meg akar hallgatni a 2020 novemberében történtekről. Lindsey mentességére hivatkozva visszautasította az idézést, amit a múlt héten elutasított a bíróság, és kötelezte a vallomástételre.

 Az Atlantában ülésező vádesküdtszék egy kerületi ügyész, Fani Willis kezdeményezésére alakult és azt vizsgálja, hogy történt-e törvénysértés Georgia államban a 2020 novemberi elnökválasztás után, amikor Donald Trump a választás szoros eredményének megváltoztatását próbálta elérni Georgia államban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?