Új szabályok a görög tengerparton
Görögország új szabályokat vezet be a tengerparton. Akik úgy döntenek, hogy idén a görög tengerparton töltik szabadságukat, tudniuk kell, hogy a partszakaszok területének csak 30 százalékát lehet már elfoglalni napozóágyakkal. Azok a turisták, akik a saját törölközőjükön szeretnének napozni, a strand többi részét szabadon használhatják.
Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök azt tűzte ki célul, hogy Görögország tengerpartjait az eddigiektől eltérő módon alakítja át: a strandok legalább 70 százalékán nem lesznek napozóágyak, a természetvédelmi területek esetében ez az arány már 85 százalék lesz.
A tenger és az első napozóágy között legalább 4 méteres távolságot kell biztosítani, elkerülendő, hogy a nyugágyakat szó szerint a vízbe teszik. A vadstrandok esetében az elfoglalható terület nem haladhatja meg a 15 százalékot.„Így megvédjük azokat a tengerpart-szakaszokat, amelyeket egyáltalán nem kellene használatba venni, így óvjuk a természetet" – idézi a ProTV Kiriákosz Micotákisz miniszterelnököt.
A turisták többsége örül az új szabályozásnak, azt mondják visznek magukkal minden strandfelszerelést, és jó, ha minél több olyan partszakasz van, ahol zavartalanul le lehet telepedni a saját törülközővel, napernyővel.
Szigorú szabályokat vezetnek be a strandkoncesszióval rendelkezőkre is, akik kötelesek fenntartani a tisztaságot, vízimentőt alkalmazni és biztosítani a fogyatékkal élők számára a hozzáférést.
Február végén Görögország bevezette a klímavédelmi adót. A kétcsillagos szállodákban megszálló turisták egy euró 50 centet, míg a háromcsillagos szállodákban megszálló vendégek három eurót fizetnek. A négycsillagos szállodát választók hét eurót fizetnek, és a díj 10 euróra emelkedik, ha a szálloda ötcsillagos.
CSAK SAJÁT