banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

A legtöbb hazai turista Bulgáriában és Görögországban nyaral

A legtöbb idei nyaralást Bulgáriába és Görögországba értékesítették, Törökország a harmadik legnépszerűbb úti cél, majd negyediknek jelennek meg a hazai, vagyis a romániai üdülések, az árak pedig mintegy 10-20 százalékkal emelkedtek 2022-hez képest – derül ki egy utazásszervező elemzéséből.

Bulgáriába 127
százalékkal nőtt az értékesítés az előző évhez képest, Görögországba 92 százalékkal, Törökországba 40 százalékkal, Romániában pedig 10 százalékkal.
A romániai és bulgáriai üdülőhelyek és szállodák kisebb kivételektől eltekintve készen állnak a nyári szezonra. Néhány szálloda már május 1-je óta nyitva van, de a legtöbbjük június 1-je után nyit. Sok szálloda diverzifikálta szolgáltatásait, szórakoztató programokat kínál a gyerekeknek, felnőtteknek. Bulgária listavezető szállodái még román előadóművészeket is felléptetnek, mivel a turisták több mint 60 százaléka román. Közben Romániában sok szálloda külföldi munkaerőhöz folyamodott, és így sikerült az idényre szakképzett szakácsokat, pincéreket, szobalányokat »csatasorba állítani«idézi az Agerpres az IRI Travel utazásszervező cég képviselőit.

Fotó: Agerpres


A helyi
önkormányzatok is hoztak a turistáknak kedvező intézkedéseket, például a Konstanca második zónájába, amely Mamaia nagy részét magában foglalja,

a parkolási díj egy órára egy lej, egy napra 10 lej, este 8 és reggel 8 óra között ingyenes.
Az idézett forrás szerint Bulgáriában és Romániában is népszerűek az all inclusive szolgáltatások. A legkeresettebbek a 4 és 5 csillagos szállodák, amelyek
teljes körű ellátást, szolgáltatásokat kínálnak, és a korábbi években pozitív értékeléseket kaptak a turistáktól, valamint a 2-3 csillagos, felújított szállodák.

Az árak 2022-hez képest mintegy 10-20 százalékkal emelkedtek, ami az infláció, az energia- és élelmiszerárak emelkedése, valamint a munkaerőhiány miatt természetes" – mondták a vállalat képviselői.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?