Törökország hétnapos nemzeti gyászt hirdetett a földrengések miatt

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn a hivatalos Twitter-fiókján azt közölte, hogy hétnapos nemzeti gyászt hirdet a nap folyamán bekövetkezett pusztító erejű dél-törökországi földrengések miatt, amelyekben legkevesebb 1651 ember vesztette életét.

Erdogan egyúttal közölte, hogy február 12-én naplementéig országszerte és a külképviseleteken félárbocra eresztik a nemzeti lobogót. Röviddel Erdogan Twitter-bejegyzése előtt a dél-törökországi Hatay tartományban tartózkodó török miniszterek tartottak sajtótájékoztatót.Fotó: Twitter/Journalist/HamdiCelikbas

Fahrettin Koca egészségügyi miniszter arról számolt be, hogy legkevesebb 1651 ember életét vesztette, 11 ezer 119 pedig megsebesült a szerencsétlenségben.

Hulusi Akar védelmi miniszter jelezte, hogy a haditengerészet egyik hajója éjszaka sérülteket szállít Iskenderun kikötőjéből a szomszédos  Mersin tartomány kórházaiba. Egyúttal elmondta, hogy 17 repülőgéppel folyamatosan viszik a segélyszállítmányokat a legnagyobb városokból, Isztambulból, Ankarából és Izmirből a katasztrófa sújtotta térség két repülőterére, az adanaira és a gaziantepire.

A török katasztrófavédelem (AFAD) esti adatai szerint eddig 5606 épület omlott össze a földmozgásokban, miközben 6445 embert már kimentettek a romok alól. Mehmet Özer török oktatási miniszter néhány órával korábban bejelentette, hogy február 13-ig az egész ország területén felfüggesztik az iskolai oktatást.

A Dél- és Délkelet-Törökországban zajló mentési munkálatokat nagyban nehezíti a térségben uralkodó hideg időjárás, amely éjszaka sokakat a fagyás veszélyével fenyeget. Erdogan török államfő hétfőn korábban tartott sajtótájékoztatóján leszögezte: a mostani a legsúlyosabb természeti katasztrófa az 1939-es erzincani földrengés óta, amelyben tízezrek vesztették életüket Kelet-Törökországban.

Kapcsolódók

Kimaradt?