Șoșoacă bemutatkozott Brüsszelben, kivezették az EP üléséről (VIDEÓ)

Kivezették az Európai Parlament ülésterméből csütörtökön Diana Șoșoacăt, miután kiabálással próbálta megzavarni az Újítsuk meg Európát (Renew) frakció egyik képviselőjének beszédét. Két nap alatt ez volt a második botrányos szereplése az S.O.S. Románia párt vezérének Brüsszelben. 

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság újrázni készülő beszéde után a különböző pártcsaládok szószólói reagáltak az elhangzottakra. A Renew frakciót képviselő Valerie Hayer felszólalását hangos kiabálás szakította félbe. „Embereket öltél meg, jogom van beszélni”, kiáltotta Șoșoacă Ursula von der Leyennek. 

„Hány kolléga szükséges ahhoz, hogy kikísérjék a teremből? Azt hiszem, eleget beszélt”, mondta Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke, miközben a román képviselő folytatta a kiabálást. Șoșoacă egy ortodox egyházi ikont emelt a magasba, amikor megérkeztek a teremőrök. A kivezetés előtt a bukaresti törvényhozásban is cirkuszairól elhíresült politikus egy szájkosarat kötött az arcára. 

Soșoacă az Európai Parlament első ülésnapjára román népviseletben érkezett, és arról beszélt, hogy ebben az épületben ördögök vannak, ezért egy pópára van szükség irodája megtisztítására. Az első felszólalásában kirohanást intézett Ukrajna ellen. Az S.O.S. Románia párt kép mandátumot szerzett képviselőjét egyetlen EP-frakció sem fogadta be soraiba. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?