Polgár Judit visszautasította Magyar Péter felkérését

Polgár Judit nem vállalja a felkérését a köztársasági elnöki pozícióra. Azt írta, élete megtiszteltetésének tartja a kezdeményezők felkérését, rendkívül hálás érte.

„Nagyra tartom a miniszterelnök gesztusát, hogy pártjának meghatározó parlamenti súlya ellenére is független, pártok felett álló jelöltet kért fel köztársasági elnöknek” – írta a közösségi oldalán.

Megtisztelő, de nem | Fotó: Polgár Judit Facebook-oldala

Hozzátette: „Ugyanakkor nem érzek magamban elég erőt ahhoz, hogy magamra vállaljam egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét, így a felkérésnek nem tudok eleget tenni".

Egy új, független és elismert köztársasági elnököt minden tőle telhető módon támogatni fog majd e célok elérésében – tette hozzá Polgár Judit.

Mint megírtuk, Magyar Péter miniszterelnök úgy fogalmazott: „hazánknak egységre, békére és olyan elnökre van szüksége, akire minden magyar büszke lehet”. A köztársasági elnökség nem egy foglalkozás, nem egy munkahely, hanem a legmagasabb szolgálat – szögezte le, majd hozzátette, hogy az elnök feladata szolgálni és képviselni minden magyart.

„A magyar közélet elismert szereplői által ma köztársasági elnöknek ajánlott Polgár Judit ilyen személy, ezért hétfőn találkozom vele, és megkérdezem, hogy az új Alkotmány elfogadásáig kész-e új szerepben szolgálni a hazánkat” – mutatott rá a miniszterelnök.

Magyar Péter emlékeztetett arra, hogy Polgár Judit a sakktörténet legeredményesebb női játékosaként 26 éven át megszakítás nélkül vezette a női világranglistát, miközben az abszolút világranglista legjobb tíz játékosa közé is bekerült. Ötszörös sakkolimpiai bajnok, nemzetközi nagymester, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje, akinek rendkívüli életútját nemrég A sakk királynője című dokumentumfilm is bemutatta – sorolta a miniszterelnök, hozzáfűzve, hogy néhány héttel ezelőtt Polgár Juditot tagjává választotta a Christ's College (Cambridge-i Egyetem).

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője Magyar Péter első látványos kudarcának tartja, hogy Polgár Judit mégsem vállalja a köztársaságielnök-jelöltséget.

Rétvári Bence hétfőn Facebook-bejegyzésében úgy értékelte, a korábbi elnök erőszakos eltávolítása, Magyar Péter erőszakos stílusa nemhiába riaszt meg sokakat. A társadalmi egyeztetés komédiába fullasztása csak tovább csorbította az egész eljárás hitelét – mutatott rá a kereszténydemokrata politikus.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?