Ötven éve elkövetett politikai gyilkosságért ítéltek el hét katonatisztet

Ötven év után született jogerős döntés Chilében: a legfelsőbb bíróság 25 év börtönbüntetésre ítélte azt a hét, még élő, de már régen nyugalmazott katonatisztet, akik részt vettek Víctor Jara énekes, költő, színházi rendező és politikai aktivista 1973-as meggyilkolásában.

A bírósági ítélet szerint minden kétséget kizáróan „a tények igazak, (…) valósak, miután meghatározott időben és helyen történtek, az elfogadott bizonyítékok is alátámasztják őket”.Victor Jara | Fotó: Wikipedia

Víctor Jarát 41 éves korában, az Augusto Pinochet tábornokot hatalomra segítő katonai puccs során ölték meg, 1973. szeptember 16-án. Az 1973. szeptember 11-i fegyveres hatalomátvétel utáni napokban sokakkal együtt elfogták és a fővárosi Estadio Chile stadionba hurcolták. Túlélők beszámolói szerint Jara kezeit puskatussal szétverték, és agyba-főbe ütlegelték. Az énekes 44 golyóval átlyuggatott holttestére egy temető közelében találtak rá.

A katonatisztek védőügyvédjei a korábbi bírói döntéssel szemben 2021 novemberében nyújtottak be fellebbezést, így az ügyben már csak a legfelsőbb bíróság hozhatott ítéletet. A jogerős – az alsóbb fokú ítéletet megerősítő – döntés értelmében Raúl Jofré González, Edwin Dimter Bianchi, Nelson Haase Mazzei, Ernesto Bethke Wulf, Juan Jara Quintana y Hernán Chacón Soto nyugalmazott katonatiszteket 25 év letöltendő büntetésre ítélték Jara és Littré Quiroga, a büntetés-végrehajtási szolgálat akkori igazgatójának meggyilkolásáért és megkínzásáért.

A 86 éves Hernán Chacón Soto az ítélet kihirdetése után, közvetlenül a letartóztatása előtt a Las Condes-i otthonában öngyilkos lett.

Kapcsolódók

Kimaradt?