Elkobozzák az egykori hírhedt diktátor vagyonának egy részét

A 24 horas televízió által ismertetett ítélet értelmében Augusto Pinochet özvegye, Lucía Hiriart de Pinochet és más örökösök sem számíthatnak az 1 621 554 dollárt kitevő összeg megtartására, mivel a bíróság megállapítása szerint tudtak annak törvénytelen eredetéről.

A latin-amerikai ország legfelsőbb bíróságának pénteki döntésével egy évek óta húzódó jogi eljárást zárt le azzal, hogy a chilei állam által eredetileg követelt 4,9 millió dollár helyett csak kisebb összeget foglalhatnak le a hatóságok a tábornok vagyonából - írta a portál.

Emellett a 2006-ban elhunyt tábornokhoz köthető büntetőperben három egykori katonatisztet négy év börtönnel sújtott közpénzek elsikkasztásáért a bíróság. Őket azzal vádolták, hogy segítettek a volt diktátor vagyonát külföldön biztonságba helyezni.

A büntetőügy középpontjában a diktátornak az amerikai Riggs Bankban tartott folyószámlái álltak, amelyekre a vádak szerint a Pinochet és családtagjai, valamint a tábornok munkatársai által elsikkasztott milliós nagyságrendű összegek folytak be. A pénzintézet 2005-ben ismerte el a titkos számlák létezését 16 millió dollár büntetést fizetve.

A nyomozások során 2004-ben majdnem 4,9 millió dollár értékben foglaltak le olyan pénzösszegeket és ingatlanokat, amelyek a Pinochet-család birtokában voltak. Pinochet és családja is azt állították, hogy a pénzek megtakarításokból, adományokból és különböző befektetésekből származnak. A chilei legfelsőbb bíróság által elrendelt vizsgálat azonban megállapította, hogy halála előtt a tábornok 21 millió dollár vagyont halmozott fel, amelyből mindössze 3 millió dollárt lehetett igazolni katonai fizetésére tekintettel.

Kapcsolódók

Kimaradt?