Három hét alatt már a harmadik politikust gyilkolták meg Ecuadorban

Ecuadorban lelőtték kedden Pedro Brionest, a baloldali Polgári Forradalmi Párt politikusát, öt nappal azután, hogy egy fővárosi kampányrendezvényen agyonlőtték Fernando Villavicenciót, az elnökválasztások egyik esélyesét.

A dél-amerikai országban az augusztusi elnökválasztás előtt ez már a harmadik politikusgyilkosság - számolt be róla a The Guardian brit napilap. Az El País spanyol napilap értesülései szerint Brionest motoros fegyveresek lőtték le otthonánál San Mateóban, Esmeraldas tartomány északi részén.Pedro Briones (középen) | Fotó: Facebook/Intel Republic

„Ecuador egyik legvéresebb korszakát éli” - írta az X (korábban Twitter) mikroblogon Luisa González, a Polgári Forradalmi Párt hivatalos elnökjelöltje, aki közösségimédia-bejegyzésben erősítette meg Briones halálhírét, és nyilvánított részvétet a politikus családjának. A hatóságok nem közöltek semmilyen információt a politikus haláláról, azt sem, hogy mi lehet a gyilkosság indítéka. A nyomozásban az ecuadori hatóságok kérték az amerikai FBI segítségét.

Ecuadorban augusztus 9-én gyilkolták meg Fernando Villavicenciót, az Építő Mozgalom (Movimiento Construye) elnökjelöltjét, július 26-án pedig Agustín Intriagót, Manta városának polgármesterét lőtték le. Intriagót májusban választották meg másodjára a város fejének.

Ecuador a dél-amerikai illegális kábítószer-kereskedelem egyik központjává vált az elmúlt három évben. A drogkartellek támogatását élvező helyi bandák között gyakoriak az összetűzések a csempészútvonalak feletti ellenőrzésért. Az erőszakos cselekményekben eddig több ezer ecuadori civil vesztette életét.

A politikai pártok elnökválasztási kampánya az illegális kábítószer-kereskedelem és a bűnözés témája köré épült. Rendőrségi közlés alapján Ecuadorban az idei év első felében másfélszeresére, 3568-ra nőtt a halálos bűncselekmények száma a tavaly január-június között feljegyzett 2042 esethez képest.

Kapcsolódók

Kimaradt?