Jövő év közepéig lezárulhat az orosz–ukrán háború – véli Íjgyártó István, Magyarország volt kijevi, korábban pedig bukaresti nagykövete. A beregszászi születésű diplomata a Maszolnak arról is beszélt, hogy  Románia geostratégiai helyzete bizonyos értelemben felértékelődött, de  egyfajta frontországgá is vált, a bizalomhiány sújtotta magyar–ukrán kapcsolatokban pedig pozitív szerepet játszhat Fegyir Sándor, Ukrajna új budapesti nagykövete.  

– Az ukrán ellentámadás, amelyben Kijev és az Ukrajnát támogató országok bíztak, finoman fogalmazva sem az optimista forgatókönyv szerint alakul. Van még esély a sikeres offenzívára?

– Az látszik, hogy a hősies erőfeszítések dacára, az ukránok egyelőre nagyon messze vannak azoktól a stratégiai céloktól, amelyeket eredtileg kitűztek. A cél elsősorban annak a folyosónak a felszámolása volt, amely délen a Krímhez vezet. Krím elszigetelése után következhetett volna esetleg a félsziget felszabadítása. Hasonlóképpen cél volt az Azov-tenger mentén fekvő volt ukrán kikötők visszaszerzése. Úgy tűnik, hogy még az elhíresült első nagy védvonalat sem érték el el az ukránok. Véres harcok zajlanak a térségben jelenleg is. Az oroszok nemcsak erőteljesen védekeznek, hanem északon ellentámadásokat is indítanak. Igaz tehát az a feltételezés. hogy ez az ukrán támadás nem fogja teljesíteni a nyugati szövetségesek és az ukrajnai közvélemény várakozásait. 

– Mi lehet a döntő a háború jelenlegi szakaszában? Sokak szerint a 30 ezer  ukránnal szemben álló 300 ezer Ukrajna területén harcoló orosz katona – amely mögött további 250 ezer bevethető fegyveres áll készenlétben – nehezen behozható előnyt jelent.        

– Ez egy nagyon sajátos frontvonal. Szinte nincsenek természetes földrajzi képződmények, amelyek valódi akadályt jelentenének a csapatok számára. Viszont van egy áttekinthető terep. A drónok és radarok korában ezen a lapos, kevés természeti búvóhellyel rendelkező fronton nehéz olyan támadásokat indítani, amelyek észrevétlenek. A támadó, de a védekező sincs igazán előnyben. Jól kifürkészhetők egymás állásai, jól felderíthetők a csapatmozgások, az utánpótlási útvonalak ellenőrzés alatt tarthatók.

Az ukrán hadsereg egyik hátránya paradox módon épp a nagyvonalú nyugati segítség, amely gyakran valóban nem elegendő, de olykor sokkszerű, azaz képtelenség kiképzéssel követni, hogy melyik fegyver mikor és mire vethető be. Ez egy reális probléma számukra. Oroszország nemcsak emberanyagban áll jobban, hanem az orosz haditermelés is felfutóban van. A saját, megszokott fegyverzetüket egyre nagyobb mennyiségben tudják a frontra összpontosítani. Ez döntő lehet ebben az összecsapásban. 

– Egy ismert román külpolitikai elemző, Radu Carp nemrég arról írt, hogy a nyár végén Ukrajnának tűzszünetet kellene javasolnia, ez lenne részéről a legtaktikusabb lépés. Tegyük gyorsan hozzá: nem egy oroszbarátként elkönyvelt elemzőről van szó, hanem Ukrajna elkötelezett támogatójáról.  Reális forgatóköny ez?

– Ez egy nagyon nehéz döntés lenne ukrán részről, hiszen Zelenszkij elnök és a körülötte lévő tanácsadók visszatérően arra emlékeztetnek mindenkit, aki tűzszünetet vagy esetleg béketárgyalásokat emleget, hogy addig szó sem lehet semmi ilyenről, amíg az orosz csapatok el nem hagyják Ukrajna területét, beleértve a Krímet is, illetve, amíg Oroszország katonai vereséget nem szenved.

Ezen elvárások megvalósulásának természetesen elég alacsony a valószínűsége. Egyrészt az oroszországi összeomlás – amit fél évvel ezelőtt vizionáltak különböző puccsok, a Putyin-rendszer bukása révén – nem következett be, sőt az orosz közvélemény háborút támogató álláspontja sem változott. Katonai összeomlásra sem lehet számítani orosz részről. Ilyen körülmények között sokat emlegetik a koreai forgatókönyvet. Azaz patthelyzet alakul ki, s akárcsak a koreai háború idején, egy adott ponton a felek megállapodnak, meghúznak egy demarkációs vonalat, s egy tűzszünet lép életbe, elsősorban megakadályozandó a további öldöklést. Jelen pillanatban azonban ez sem merült fel orosz érdekként. 

– Egy nemzetközi tanulmány szerint a második világháborút követően egészen napjainkig azok a háborúk, amelyek egy évnél tovább tartottak,  mind több évtizedes konfliktussá terebélyesedtek. Az ukrán-orosz háború kirobbanása óta már másfél év telt el. Évtizedekig berendezkedhetünk a szomszédban zajló háborúra?

- A történelem folyamán kevés nép állt olyan közel egymáshoz, mint az ukrán és az orosz. A térséget ismerőket megdöbbentette, hogy ez a konfliktus fegyveres összecsapássá tudott fajulni. A háború elhúzódása azzal magyarázható, hogy noha az erőviszonyok egyáltalán nem kiegyenlítettek – hiszen minden vitézsége ellenére az ukrán hadseregnek valószínűleg régen elfogytak volna már a tartalékai – a nagyvonalú nyugati támogatás folytathatóvá tette a harcot Ukrajna számára. Az oroszokat vélhetően meglepte, hogy a nyugatiak szinte korlátlanul hajlandók anyagi forrásokat és harci eszközöket Ukrajna rendelkezésére bocsátani. Mindezek ellenére egy adott ponton lesz egy kifáradás mindkét oldalon. Olyan mértéket öltött most már a háború hevessége – gondoljunk csak a folyamatos dróncsapásokra vagy a tűzérségre –, hogy eljön az a pillanat, amikor a harcolók is belefáradnak ebbe a helyzetbe. A háború nem tarthat véleményem szerint tovább a jövő év közepénél.

Az egy másik kérdés, hogy ukrán oldalon olyan súlyos sérelmek keletkeztek, olyan ellenérzés alakult ki Oroszországgal szemben, általában a két nép között olyan gyűlölet halmozódott fel, amely még évtizedekig eltarthat. Ha meg is állnak a heves összecsapások, a konfliktus különböző akciókkal, diverzáns műveletekkel, proxy háború formájában még évekig folytatódhat.  

– Említette a koreai példát. Abban az esetben a nagyhatalmak segítségével, azok döntésével született megállapodás a máig tartó tűzszünetről. Az ukrajnai háború lezárásában, befagyasztásában mekkora szerepet játszhatnak a nagyhatalmak?   

– Ukrajna két legerősebb támogatója, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia. Az ottani politikai körökben olyan döntés született, hogy addig, amíg Ukrajna képes folytatni ezt a harcot, addig biztosítják a támogatást. Nyilván, e két országban is változhat a közvélemény álláspontja, alakulhatnak a politikai fejlemények. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy Washington és London elkötelezettsége egyértelmű.

A Nyugat jelentős része pedig elsősorban az Egyesült Államokhoz fog igazodni. Annak dacára, hogy egyre több hang sürgeti a háború lezárását, s a konfliktus globális kihatása is sok problémát okoz a világ különböző pontjain, az említett nagyhatalmak szerint ez a harc még folyatható. Egy esetben nem lesz az, ha az ukrán társadalom elér egy türelmi határt, ez pedig bekövetkezhet az idei tél folyamán. 

– Románia határától pár kilométerre rakéták zuhannak az ukrán dunai kikötőkre. Elérkezhet egy olyan pillanat, amikor a NATO-tag Románia is belekeveredhet a háborúba?

– Reméljük, hogy nem. Abban a pillanatban, amikor Oroszország annektálta a Krím-félszigetet, Románia geopolitikai helyzete megváltozott, és nem a legpozitívabb irányban. Földrajzilag az orosz jelenlét jóval közelebb került Románia fekete-tengeri partjaihoz. Szerintem Oroszország nem merészkedik odáig, hogy egy NATO-tagállam irányába bármit is kezdeményezzen.

A Romániáéhoz hasonló helyzetben vannak a balti államok is, Lengyelország is. Látjuk, történnek ugyan incidensek, de Moszkva bőven le van kötve Ukrajnával ahhoz, hogy bármilyen további háborús kalandba merészkedjen. Románia geostratégiai helyzete bizonyos értelemben felértékelődött, másrészt pedig egyfajta frontországgá is vált. 

– A magyar–ukrán kapcsolat évek óta nem mozdul el a mélypontról. A viszonyon a háború talán még rontott is kicsit. Mi lehet a megoldás? 

– A magyar–ukrán viszony már jóval a háború kirobbanása előtt válságba került, s ez elsősorban a kijevi belpolitikai fejleményeknek, a kárpátaljai magyar kisebbséget érintő jogszűkítési folyamatoknak volt betudható. Magyarország megpróbálta használni azokat a kétoldalú eszközöket, amelyek rendelkezésére állnak.

Vannak olyan megállapodások, amelyek révén megkezdődhetett volna egy konstruktív párbeszéd a kifogásolt jogszabályok megszületése előtt, de akár azok elfogadása után is. Ki lehetett volna alakítani valamiféle együttműködést arra vonatkozóan, hogy miként lehet az ominózus jogszűkítő törvények életbe léptetése ellenére megőrizni a magyarság jogi védelmét, illetve azoknak az intézményeknek a fennmaradását, amelyeket most már veszélyeztetnek az elfogadott jogszabályok. Ukrajna ezt a párbeszédet nem akarta lefolytatni, helyette valamiféle hátsó szándékra, vagy oroszbarát politikára vonatkozó vádak fogalmazódtak meg Magyarország ellen. Kijev azt a képet akarta kialakítani, hogy a kárpátaljai magyarságnak semmilyen problémája nincs, csupán magyarországi manipulációról van szó. Ez természetesen nem igaz. Bizonyítható és látható, hogyan romlik a kárpátaljai magyarság helyzete. Olyan döntés született Budapesten a háború kitörését követően, hogy Magyarország félreteszi, zárójelbe teszi a kisebbségi problémát, s minden lehető humanitárius vonatkozásban támogatja Ukrajnát.

A konfliktus további élesedésének forrása az volt, hogy Ukrajnának még a háború közepette is volt arra ideje, hogy - tavaly decemberben - egy olyan kisebbségi törvényt fogadjon el, amelynek eredeti célja a korábbi jogszabályok következményeinek korrigálása lett volna, csakhogy végül éppenséggel bebetonozta a diszkriminatív törvényeket. Mindezek következményeként van egy bizalomhiány magyar részről az ukrán vezetés irányába. Magyarország úgy érzi, hogy nincs nyitottság ukrán részről a probléma rendezésére.

– A magyar felmenőkkel is rendelkező, kárpátaljai Fegyir Sándort jelölte budapesti nagykövetnek Ukrajna. Lehet szerepe a kölcsönös bizalom növelésében az egyetemi tanári posztot a háború kirobbanása után önkéntes katonaságra váltó újdonsült külképviseleti vezetőnek?    

– A leendő nagykövet mindkét irányba nyitott. Nem ismerem ugyan személyesen, de a megnyilvánulásai alapján úgy tűnik, pozitív várakozásokkal kezdi el a munkáját. Egy diplomatánál fontos a felafathoz való személyes hozzájárulás. Nem mindegy, hogyan olvassa, miként közvetíti a magyar megnyilvánulásokat Kijev számára, hogyan értékeli a kétoldalú viszonyban megjelenő problémákat. Véleményem szerint az új nagykövet egy pozitív tényező lesz a magyar-ukrán kapcsolatokban. Ma már egy olyan új világot élünk a diplomáciában is, amikor egy „kívülálló” könnyebben szót érthet bizonyos, előítéletekkel terhelt ügyekben.