Orosz oktatási miniszter: Oroszország gyűlöletére nevelnek az ukrán tankönyvek

Több mint háromszáz ukrán iskolai tankönyv és taneszköz elemzése nyomán arra a következtetésre jutott az orosz oktatási minisztérium, hogy a kiadványok erősen átpolitizáltak, szándékosan elferdítik a történelmet és az Oroszországgal szembeni gyűlöletre nevelik a gyerekeket – jelentette ki Szergej Kravcov tárcavezető egy szerdai moszkvai sajtótájékoztatón.

Kravcov azt hangoztatta, hogy az ukrán általános oktatás programjai az ukrán Nemzeti Emlékezet Intézetének irányítása alatt készültek, külföldi, egyebek között amerikai anyagi támogatással. Kifogásolta, hogy az ukrán tankönyvek szerzői „radikálisan átírták” a történelemnek az orosz és az ukrán nép „egységéről” szóló vonatkozásait.

Meg nem nevezett direktívára hivatkozva azt mondta, hogy az ukrán tanárok kötelesek voltak megkövetelni az iskolásoktól, hogy „kreatívan alkalmazzák a megszerzett ismereteket” az olyan történelmi személyiségek jellemzésére, mint Sztyepan Bandera és Roman Suhevics, akiket Kravcov „de facto náciként” jellemzett. Nehezményezte, hogy az ukrán tankönyvek Oroszországot agresszorként emlegették, elhallgatták az orosz kultúra és tudomány eredményeit, például meg sem említették Jurij Gagarin űrhajóst, az irodalomtankönyvek pedig azt állították, hogy Anton Csehov művei kizárólag ukrajnai kötődésűek.

Olga Kazakova, az orosz parlamenti alsóház oktatási bizottságának vezetője rámutatott, hogy az ukrán történelemtankönyvekből hiányzik a Nagy Honvédő Háború fogalma – a posztszovjet országok többségében így nevezik a második világháborúnak a Szovjetuniót is érintő részét –, a háború végkimenetelét pedig nem a nácizmus feletti győzelemként, hanem az Ukrajna elleni újabb szovjet bűnök kezdeteként értelmezik.

„Az ilyen tankönyvekből tanuló gyerekeket megfosztották attól a jogtól, hogy tudják, büszkék lehetnek nagy elődjeik hőstetteire, a közös történelmünkre, a közös győzelmünkre. Nincs velünk közös fájdalmuk” – mondta.Fotó: AdobeStock

Kazakova megjegyezte, a tankönyvek azt is elhallgatják, hogy Bandera „hűséget esküdött Hitlernek”. Mint mondta, Moszkvának az értékelést követően meg kell értenie, hogyan kell tovább dolgoznia „a kulturális és oktatási tér helyreállításáért”.

Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő szerdán újságíróknak elmondta, hogy a Kreml rendkívül negatívan ítéli meg a moszkvai patriarkátushoz tartozó ukrán ortodox egyház (UPC) ukrajnai betiltására vonatkozó kijevi törvényjavaslatot. Peszkov arra reagált, hogy az ukrán parlament tárgyalási rendbe vett egy jogszabálytervezet, amelynek szerzője, Inna Szovszun, a Golosz ellenzéki párt képviselője azt állította, hogy az egyház képviselői hírszerzési és szabotázstevékenységet folytattak. Szovszun a TASZSZ hírügynökség szerint elismerte, hogy a legtöbb képviselőtársa szerint nem most van itt az ideje egy ilyen törvény elfogadásának.

Vlagyimir Legojda, a moszkvai patriarkátus társadalmi és médiakapcsolatok zsinati osztályának vezetője úgy vélekedett, hogy a Moszkvához tartozó ukrán ortodox egyház - a legtöbb követővel rendelkező ukrajnai felekezet - felszámolásáról szóló törvénytervezet elfogadása esetén a polgári konfrontáció új hullámát idézné elő, és a társadalmi válság eszkalálódásához vezetne Ukrajnában.

Tatyjana Moszkalkova orosz emberi jogi biztos újságíróknak azt mondta, hogy az ukrán parlamentben bejegyzett törvénytervezet ellentétes a nemzetközi normákkal és elvekkel. Mint mondta, az UPC betiltására tett kísérlet támadás a vallás- és véleményszabadsághoz, valamint az életmódhoz való jog ellen, ezért teljesen „elfogadhatatlan”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?