Orosz külügy: alaptalan állítás, hogy Moszkva Moldova destabilizálására törekszik

Teljesen alaptalannak és bizonyítatlannak minősítette, s visszautasította kedden Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő azt az állítást, miszerint Oroszország Moldova destabilizálására törekszik.

Marija Zaharova Maia Sandu moldovai elnök hétfői bejelentésére reagált, amely szerint Oroszország az ország politikai helyzetének destabilizálására és a chișinăui kormány erőszakos megbuktatására törekszik. Sandu azt állította, hogy Moszkva célja Moldova EU-csatlakozásának megakadályozása.

Az orosz szóvivő a moszkvai külügyminisztérium honlapján megjelent állásfoglalásában Sandunak a Kijevtől kapott információkból kiinduló bejelentését alaptalannak és be nem bizonyítottnak nevezte. Zaharova szerint az állítás az Amerikai Egyesült Államokban, más nyugati országokban és Ukrajnában „gyakran alkalmazott klasszikus technikák szellemében” épült fel, amelyek előbb ellenőrizhetetlen, titkos hírszerzési információkra hivatkoznak, majd ezeket saját törvénytelen cselekedetek igazolására használják fel.

Zaharova szerint a „dezinformációt” elindító Kijev valódi célja az, hogy Chișinăut kemény konfrontációba rángassa bele Oroszországgal. Az orosz szóvivő érvelése szerint a moldovai hatóságok az „álhír” megerősítésével saját polgáraik figyelmét kívánják elterelni az ország vezetése által okozott súlyos belső problémákról, „az orosz fenyegetés mítoszát” pedig a politikai ellenfeleik elleni harchoz használják fel.

A diplomata a tárca nevében „határozottan visszautasította” azt a sugalmazást, miszerint Oroszország alá akarja ásni a helyzetet Moldovában. Azt hangoztatta, hogy Moszkva „a nyugati országokkal és Ukrajnával ellentétben” nem avatkozik bele Moldova és a világ más országainak belügyeibe, nem jelent fenyegetést a Moldovai Köztársaság biztonságára, és támogatja a kölcsönösen előnyös és egyenlő kétoldalú együttműködés fejlesztését.

A közleményben Zaharova arra hívta fel a moldovai hatóságokat, hogy „tanúsítsanak végre államférfiúi bölcsességet”, ne engedjenek a kívülről jövő provokációknak, és cselekedeteiket saját országuk polgárainak érdekei vezéreljék, valamint azon nagy előnyöknek a megértése, amelyeket az Oroszországhoz fűződő stabil baráti kapcsolatok jelenthetnek Moldovának.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?