Az USA nem lát közvetlen katonai fenyegetést Moldovára és Romániára nézve a rakétaincidens nyomán

Az amerikai kormányzat szerint nem fenyegeti közvetlen veszély Moldovát és Romániát azt követően, hogy orosz rakéták moldovai légtéren keresztül érték el Ukrajnát – közölte a külügyminisztérium helyettes-szóvivője pénteken.

Vedant Patel telefonos sajtótájékoztatóján elmondta, hogy szoros kapcsolatban vannak a moldovai partnerekkel és a román szövetségesekkel az üggyel kapcsolatban, ugyanakkor hozzátette, arról nincsenek információk, hogy a román légteret is érintették volna a támadó fegyverek.

Fotó: Agerpres/EPA

„Jelenleg nincsenek közvetlen katonai fenyegetésre utaló jelek Oroszország részéről Moldova, vagy Románia ellen" – hangsúlyozta. Megjegyezte, hogy az Egyesült Államok támogatja Moldova szuverenitását és területi integritását, valamint alkotmányba foglalt semlegességét.

Az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője a tájékoztatón emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok tavaly októberben intézkedéseket hozott az orosz kormány, illetve orosz magánszemélyek és szervezetek ellen Oroszország „folyamatos, rossz szándékú, befolyásszerző kampánya” miatt, amellyel próbálja destabilizálni Moldovát, ehhez fegyverként használva a korrupciót is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?