Megszólalt a héten a Magyar Nemzetben Orosch János nagyszombati érsek és Esterházy János jelenleg zajló boldoggá avatási eljárása apropóján magát, sokak meglepetésre magyarként definiálva, elmondta: „Mondjuk ki bátran, János gróf is egy szent volt! Esterházy azon kevesek közé tartozott, akik pontosan értették, mit jelent a felebaráti szeretet.” Ugyanakkor nem titkolta, Esterházy János megítélését illetően sajnos még saját egyháza sem egységes. Bár ő is úgy látja, hogy Esterházy akár „a közép-európai nemzetek közös védőszentje lehetne”, bevallja, a szlovák hívők és nem hívők között nagyon sokan vannak ma, „akik kritika nélkül elfogadják a kommunista vezetés ítéletét, mely szerint Esterházy háborús bűnös.”

„Esterházy János az önzetlen önfeláldozás nemes példáját nyújtotta az egész magyarság és minden jóakaratú keresztény ember számára. A gróf egyetlen (úgynevezett) bűne az volt, hogy a tömeggyilkos nácikat éppúgy megvetette, mint a tömeggyilkos kommunistákat. A népirtó Hitlert éppúgy, mint a népirtó Sztálint. „Keresztény és nemzeti alapon állunk, de a nyilaskeresztes beállítottság épp oly távoli s idegen számunkra, mint a bolsevisták sarlós kalapácsa” – mondta. Tudta, hitte és vallotta: a nácik erkölcstelen, hitetlen, világromboló gazemberek. Tudta, hitte és bátran vallotta: a kommunisták úgyszintén erkölcstelen, hitetlen, világromboló gazemberek. Magyar politikus volt, a szlovák parlament egyetlen magyar képviselője, aki 1942. május 15-én az ellen az alkotmányi törvény ellen szavazott, ami a zsidóság kitelepítéséről szólt.”

Orosch János nagyszombati érseknek abból a szentbeszédéből származik az idézetünk, melyet Alsóbodokon, Esterházy János születése 120. évfordulója alkalmából meghirdetett Esterházy-emlékév központi rendezvényén mondott szeptember 18-án. Az emlékezetes szentmiséjét a főpap Esterházy János boldoggá avatásáért magyar és szlovák vértanú társaiért, a közép-európai népek megbékéléséért és a közelmúltban elhunyt Karaffa János, Felvidék-szerte népszerű, a magyar közösséget elkötelezetten szolgáló plébánosnak a lelki üdvéért celebrálta.

Amikor a Felvidék.ma élő közvetítésénekköszönhetően én ott érezhettem magam a nemzeti kegyhellyé nemesedett zoboralji Esterházy János Zarándokközpontban, jól eső érzéssel hallgattam az érsek méltató szavait, és meglepetésként éltem meg azt is, amikor a szertartás végén Orosch atya az „Isten áldd meg a magyart” együtt énekli híveivel. Bevallom, nem számítottam részéről erre az Esterházyt „nagy politikusként” is értékelő laudációra, sem pedig tőle a nemzeti imánk éneklésére, hisz eddig emlékeimben ő olyan, a magyart jól, de akcentussal beszélő szlovák egyházi méltóságként élt, aki korábban nem éppen magyarbarátnak mutatkozott. Sőt…

Olvasóink talán emlékeznek arra, hogy e rovatban egykor ismertettem Várszegi Asztrik volt pannonhalmi főapátnak azt a keserű kifakadását, melyben elmondta annak az „arculcsapásnak" a történetét, melyben 2014 karácsonyán részesítette őt a nagyszombati érsek. Orosch akkor minden előzetes bejelentés nélkül egy dekrétumot adott ki, mellyel feloszlatta a 800 éves múltra visszatekintő, Pannonhalma tulajdonát képező komáromi bencés rendházat, ahol addig magyarul hirdették az igét, magyarul gyónhattak a hívek és az itteni fiatalok magyar cserkészetre járhattak. Továbbá zároltatta a klastrom bankszámláit és elkobozta a rendház tulajdonában levő 660 hektáros szántóföldet. (Az állami hatóságok által lelkesen támogatott akció ügyében Várszegi főapát Róma segítségét kérte, a Vatikán pedig utóbb semmisnek nyilvánította Orosch dekrétumát.)

Ilyen előzmények után érthető, hogy meglepetésszerűen ért az érseknek a szlovákok által máig háborús bűnösnek tartott mártírsorsú emblematikus magyar személyiség melletti kiállása. Két nyelven is elmondott szentbeszédében a legnagyobb elismeréssel szólt gróf Esterházyról és szorgalmazta nemcsak a már zajló eljárás keretében a mihamarabbi boldoggá avatását, hanem kezdeményezte a szentté avatását is.

A jelek arra mutatnak, hogy a szlovákiai magyar katolikusok pasztorációjával is megbízott, eddig szlovákként ismert Ján Oroscht ma már joggal nevezhetik Orosch Jánosnak a felvidéki nemzettársaink. A múlt hónapi, Esterházy gróf földi maradványait őrző zarándokhelyen az általa elmondottak alapján már sejthető volt, hogy megtörténhetett egy radikális fordulat az érsek magatartásában. Viszont ahhoz, hogy magyarságát is nyilvánosan bevallja, kellett az az interjú, melyet a héten adott a Magyar Nemzetnek.

A Pomichal Krisztiánnal folytatott beszélgetésnek már az érsek szavait idéző címe, a Prekoncepcióink rabjai vagyunk is direkt utalás arra hogy, a főpap nyíltan kiáll a tragikus sorsú Esterházy János rehabilitációja mellett. Ennek szerinte egyetlen akadálya az a makacs többségi előítélet, ami más területeken is mételyezi a szlovák-magyar együttélést, és amit nem könnyű leküzdeni.

Mint mondja: „Prekoncepcióink rabjai vagyunk: ha világlátásunkhoz passzol egy magyar háborús bűnös gróf története, akkor azt a tények ellenére is nehezen engedjük el. Az igazságnak idő kell. A magyarok, lengyelek, csehek ebben kicsit előrébb tartanak. A történelmi szembenézés lassabban megy Szlovákiában, nem tudom, mi lehet ennek az oka.”

Amit ehhez hozzátesz, az is előzménytelen vallomás részéről: „Talán az, hogy a szlovákságnak sokáig nem volt önálló állama, nehezebben fogadják el a sajátjuktól eltérő történelemszemléletet, végletekben gondolkodnak, hajlamosak sértésnek venni az eltérő véleményt.”

Hogy lát-e esélyt kilépni a csapdahelyzetből, arra az a válasza ad reményt, amikor arról faggatják, vajon magyar nemzetiségű szlovák katolikus érsekként úgy hiszi, válhat-e majd Esterházyból a közép-európai nemzetek közös védőszentje?

Erre így felel, miközben hitet tesz magyar identitása mellett:

„Hogyne! Szent István öröksége összeköt bennünket, magyarokat, de a keresztény értékek az itt élő nemzeteket is összekötik. Én ezt első kézből tapasztaltam. Pozsony mellől, vegyes német–magyar vidékről származom. A háború után ide telepített szlovákokat eleinte fenntartásokkal fogadták, de egy egész életet nem lehet gyűlöletben és haragban leélni. Biztos vagyok benne, hogy megvan az út, amelyen a keresztény magyarok, lengyelek, csehek és szlovákok elindulhatnak egymás felé. Esterházy kiváló kalauzunk lehet ezen az úton!”

Hiába adott a „kitűnő kalauz”, ennek felismeréséhez még bőven akad tennivaló, mindenekelőtt éppen a szlovák katolikus egyház soraiban, melynek eddigi tartózkodó hozzáállását Esterházy boldoggá avatását illetően ő is elismeri. Ugyanakkor lehetőséget lát arra, hogy változás történjen. Példázatát ez ügyben éppen tájainkról veszi:

„Nézze, a szlovák egyházban több püspök és pap vár most a boldoggá avatásra. Ezeket a pereket az a közösség élteti, amelyik közel érzi magához az adott személyt, szerintem valahol természetes, hogy az egyház is jobban odafigyel a sajátjaira. Abban viszont biztos vagyok: ha a szlovák egyház és közösség jobban megismeri Esterházy személyét, tisztázzuk azokat a hamis vádakat, amelyekkel a grófot rendszeresen illetik, lassan megváltozik a helyzet. A szlovákság is magáénak érzi majd Esterházyt.

Vannak jó példák előttünk. Scheffler János szatmári megyés püspök úr boldoggá avatását Románia is támogatta a Szentszék előtt, pedig Románia még csak nem is katolikus ország.”

Ahhoz, hogy Esterházyt magáénak érezze a szlovák katolikusság, illetve a teljes többségi nemzet is, abban egyháznak és államnak is egyaránt van felelőssége. Amennyiben megtörténne végre a jogi-politikai rehabilitációja annak, aki az egykori pozsonyi parlament egyetlen magyar képviselőjeként egyedül nem szavazta meg zsidó honfitársainak a haláltáborokba történő elhurcolását, zsidók százainak segített még úgy is, hogy Újlakon a családi házában rejtegette őket, illetve hamis dokumentumok segítségével zsidók, csehek, szlovákok és lengyelek tömegeit segítette át a szlovák–magyar határon, és így mentette meg az életüket – ezzel a morális jóvátétellel új időszámítás vehetné kezdetét a szlovák-magyar együttélésben.

Az érseknek nem tiszte mások portáján söpörni, viszont a sajátján igen, és ezt meg is teszi. Látja azt is, hogy egyházának is van e téren tennivalója. Óvatosan fogalmaz, de szavain átsejlik a kritika saját hitsorsai irányába:

„Az egyház berkein belül különösen azon rendek tagjai ismerik jól Esterházyt, akik közül sokan raboskodtak a kommunista börtönökben. Akik, hozzám hasonlóan, tulajdonképpen megörökölték a gróf történetét. Az ő nézőpontjuk nyilván egész más, mint azoké, akik kritika nélkül elfogadják a kommunista vezetés ítéletét, mely szerint Esterházy háborús bűnös.”