Nem nézi jó szemmel a NATO Oroszország és Észak-Korea nukleáris együttműködését

Aggasztja a NATO-t, hogy Oroszország támogatást nyújthat Észak-Koreának nukleáris és rakétaprogramjához – jelentette ki kedden Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség főtitkára.

Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel folytatott tárgyalásait követően tartott közös sajtótájékoztatóján Stoltenberg Washingtonban úgy fogalmazott, hogy Oroszország ukrajnai háborúját Kína, Észak-Korea és Irán segíti, és ezek az országok mind a nyugati szövetség bukását szeretnék látni.

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Észak-Koreába érkezett hivatalos látogatásra.

Fotó: Portfolio.hu/MTI

Az Egyesült Államok szerint Phenjan ballisztikus rakéták tucatjait és több mint 11 ezer konténer lőszert adott át Oroszországnak az ukrajnai háborúhoz.

Blinken Putyin észak-koreai látogatásában a „kétségbeesés” jelét vélte felfedezni, hogy megpróbálja kapcsolatait erősíteni olyan államokkal, amelyek támogatni tudják ukrajnai háborúját.

Az amerikai külügyminiszter szerint Kína támogatása lehetővé teszi, hogy Oroszország fenn tudja tartani hadiiparát.

Mint mondta, Kína biztosítja a Moszkva által importált gépezet 70 százalékát, illetve mikroelektronikai eszközök 90 százalékát. „Ennek véget kell vetni” – tette hozzá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?