Nagyszabású segélyezési tervet kínál északi szomszédjának Dél-Korea, egy feltétellel

Jun Szuk Jol dél-koreai elnök hétfőn bejelentette, hogy kormánya nagyszabású segélyezési tervet kínál északi szomszédjának, ha az megválik atomfegyvereitől.
 
A politikus hangsúlyozta, hogy az atomfegyver-mentesítés „elengedhetetlen” a tartós béke megteremtéséhez a félszigeten. Szöul terve keretében élelmiszereket, energiát, valamint segítséget nyújtana az infrastruktúra – például a kikötők, repülőterek és kórházak – korszerűsítéséhez.
 

„A kezdeményezés révén fokozatosan és jelentősen javulna Észak-Korea gazdasága és népének életszínvonala, de csak abban az esetben, ha Phenjan leállítja nukleáris programját, és elkezdi atomfegyvereinek tényleges és érdemi felszámolását” – tette hozzá Jun.Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és emberei | fotó: Agerpres/Xinhua

Az államfő javaslatát az 1945-ös japán gyarmati uralom végének évfordulója alkalmából tartott beszédében fejtette ki.

A múlt héten Phenjan azzal fenyegetőzött, hogy „kiirtja” a dél-koreai tisztviselőket, azzal vádolva őket, hogy ők terjesztették el Covid-19 járványt országában.

Júliusban Kim Dzsong Un észak-koreai vezető azt mondta: országa „készen áll arra, hogy mozgósítsa” nukleáris kapacitását az Egyesült Államok vagy Dél-Korea elleni háborúban.

Regionális szakértők szerint igen csekély az esélye annak, hogy Phenjan elfogadja ezt a dél-koreai ajánlatot, amelyre Jun Szuk Jol is utalt, mivel Észak-Korea, amely bruttó hazai termékének (GDP) nagy részét fegyverprogramjába fekteti, már régóta világossá tette, hogy nem fog ilyen megállapodást kötni.

Észak-Korea idén rekordszámú fegyvertesztet hajtott végre, köztük egy nagy hatótávolságú interkontinentális ballisztikus rakétával, amellyel először 2017-ben kísérletezett. Washington és Szöul az elmúlt hónapokban többször is figyelmeztetett arra, hogy Észak újabb nukleáris kísérletre készül, amely már a hetedik lenne az ország történetében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?