Meloni: az orosz-ukrán tűzszünethez két feltétel szükséges

Fotó: Agerpres/EPAAz Európai Uniónak határozottabb szerepet kell játszania az ukrajnai háború megoldása érdekében Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szerint, aki a kijevi kormány támogatását hangsúlyozta a római képviselőházban az Európai Unió csúcstalálkozóját megelőző felszólalásában kedden.

Meloni úgy vélte, jelenleg nagyon korlátozott a lehetősége a tűzszünetnek, ennek ellenére Olaszország minden erőfeszítést megtesz a béke érdekében. "Az ukrajnai konfliktus mindannyiunkat érint (..) Az Európai Uniónak ebben is meghatározóbb szerepet kell betöltenie az egész kontinens javára" - hangoztatta a miniszterelnök. Kifejtette, az uniónak egységesen kell támogatnia Ukrajnát az orosz agresszióval szemben, és segítenie kell Ukrajna európai csatlakozási folyamatát is.

Giorgia Meloni szerint a "felületes békepropagandán túl" a tűzszünethez két feltétel szükséges, vagy az egyik fél megadja magát, vagy patthelyzet alakul ki a konfliktusban.

Meloni kormánya teljes támogatásáról biztosította Kijevet, hangsúlyozva, hogy az általa vezetett Olasz Testvérek (FdI) jobboldali párt ezzel kapcsolatos állásfoglalása ellenzékben és most kormányerőként is ugyanaz.

A szankciók "fájdalmasak a gazdaságunknak, de eredményesek: hatással vannak Oroszországra. Moszkva nagyobb árat kell, hogy fizessen, mint amekkorát Európa visel. Ezért kell figyelnünk az intézkedések hatását, főleg azokét, melyek az energiára vonatkoznak". - hangoztatta Meloni.

Az olasz miniszterelnök az Európai Unió erkölcsi kötelességének nevezte a háború okozta élelmiszerhiány elkerülését, ami Meloni szerint az európai biztonságot is veszélyezteti, ha az ellátási nehézségek instabilitáshoz vezetnek az afrikai országokban.

Giorgia Meloni elmondta, hogy Olaszország a háború kirobbanása óta 172 ezer menekültnek adott ideiglenes humanitárius tartózkodási engedélyt, többségükben nőknek és gyerekeknek. Megerősítette, hogy Róma újabb fegyverszállítmányt küld Ukrajnába az év végéig, amely az ötödik lesz február óta.

A kormányfő az Európai Unió állam- illetve kormányfőinek csütörtökön kezdődő találkozója előtt szólalt fel a római parlamentben. A Világbanktól és az Európai Bizottságtól Ukrajna újjáépítésére becsült 349 milliárd euróval kapcsolatban Giorgia Meloni úgy vélte, hogy az összeg a háború elhúzódásával csak emelkedni fog. Giorgia Meloni az EU-csúcs témáit érintve kitért a migráció kérdésére is: "a migránsok szétosztásáról folytatott vita helyett az Európai Unió külső határai védelmére kell áttérni: a legális bevándorlásra épülő együttműködésre van szükség, az illegális bevándorlással szembeni határozottabb megelőzéssel és fellépéssel, ami az indulások megállítását jelenti, és a kitoloncolások európai szintű működtetését" - jelentette ki. Afrikát nem "kizsákmányolni", hanem támogatni kell: az eddig a kivándorláshoz való jog hangoztatásával szemben a maradás jogát kell biztosítani - mondta Giorgia Meloni. Megjegyezte, az emberkereskedőknek, vagyis "a harmadik évezred cinikus rabszolgatartói gazdagításának semmi köze a szolidaritáshoz".

Kapcsolódók

Kimaradt?