Megvadult bika tombolt egy üzletben, többen megsérültek

Vérfagyasztó jelenetet rögzített egy üzlet biztonsági kamerája Peru fővárosában. Egy bika tört be a boltba, majd tombolni kezdett: két embert megsebesített, és szétrombolta a helyiséget. Közel negyven percbe telt mire sikerült megfékezni a bikát – számolt be az M1 Híradója.

Fejvesztve menekültek az emberek Lima utcáin: egy dühödt bika szabadult el és terrorizálta a perui főváros lakóit. Egy üzletet szemelt ki magának: előbb az utcai asztalokat, székeket dúlta fel, egyre csak hergelve magát. „Kirúgta az ablakokat és mindent összetört. Rátámadt a kasszánál álló hölgyre. A férje a segítségére sietett, de a bika őt is fellökte” – mondta egy szemtanú.

A nő sérülései olyan súlyosak voltak, hogy kórházba kellett szállítani. Negyven percnyi ámokfutást követően végül sikerült leteríteni az őrjöngő állatot: a helyiek kapták el, lábait szorosan összekötözve tették harcképtelenné. Targoncára tették, úgy vitték el a helyszínről: egyelőre nem tudni, mi lesz a sorsa.

Később kiderült: a megkergült bika egy teherautóról ugrott le. Épp a vágóhídra vitték, ám egy utolsó elkeseredett próbálkozással sikerült elmenekülnie, és ekkor kezdett tombolni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?