Meglincseltek egy istenkáromlással vádolt férfit Pakisztánban

Feldühödött falusiak meglincseltek Pakisztán központi részén egy férfit, amiért állítólag a muszlimok szent könyvéből, a Koránból vett lapokat égetett el, a bűncselekménnyel összefüggésben több tucat gyanúsítottat vettek őrizetbe – közölték vasárnap a pakisztáni hatóságok.
 
Imrán Hán pakisztáni miniszterelnök hatósági fellépést rendelt el azokkal szemben, akik tömegbe szerveződve részt vettek a gyilkosságban és a rendvédelmi szervek tagjai ellen támadtak.

„A törvény teljes szigorával fogunk fellépni a lincselés ügyében. Zéró tolerancia van mindazokkal szemben, akik saját kezükbe veszik az igazságszolgáltatást” – hangsúlyozta Hán közleményében.

Egy kormányszóvivő szerint eddig a hatóságok kezére került több mint hatvan gyanúsított, illetve további elkövetőket azonosítanak a véres incidensről a közösségi médiában megjelent felvételek alapján, amelyeket Pandzsáb tartomány Tulamba nevű településének lakói készítettek.

Munavar Husszein rendőrségi tisztségviselő a Reuters globális hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy tömeg verődött össze szombat este a helyi mecsetnél, miután a falusi imám fia bejelentette, hogy egy férfit látott az imaházban, aki Korán-lapokat égetett.

A rendőrökre is rátámadt a tömeg

Husszein szerint a tömeg rátámadt a helyszínre kiérkező rendőrökre. Úgy tudni, három rendőr megsérült.

„A furkósbotokkal, fejszékkel és vasrudakkal felfegyverzett falusiak megölték a férfit, és holttestét felakasztották egy fára” – közölte az illetékes. Más értesülések szerint a férfit megkövezték.

Husszein hozzátette, hogy az áldozatot Muhammad Mustak néven azonosították. A férfi feltehetőleg mentális zavarban szenvedett.

Pakisztánban az iszlám vallás megsértése életfogytiglani börtönnel, vagy halálbüntetéssel is végződhet az istenkáromlásra vonatkozó szigorú törvények értelmében. Az esetek egy részében a gyanúsítottakat feldühödött személyek meglincselik még azelőtt, hogy bírósági tárgyalásuk egyáltalán megkezdődne. Az esetek nagy részében a gyanúsítottak maguk is muszlimok, de gyakran vallási kisebbségek, így különösen keresztények is célponttá válnak.

Decemberben a csőcselék meglincselt és halálra égetett Pakisztánban egy Srí Lanka-i gyárigazgatót, akit szintén blaszfémiával gyanúsítottak.

(Címlapi illusztráció: Pexels)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?