Meghalt Skócia első függetlenségpárti miniszterelnöke

Elhunyt szombaton Alex Salmond, Skócia első függetlenségpárti miniszterelnöke. Salmondot 69 évesen érte a halál. A politikus a skót kormány tájékoztatása szerint Észak-Macedóniában, egy nemzetközi rendezvényen szólalt fel, amikor rosszul lett és nem sokkal később meghalt. Halálának pontos oka egyelőre nem ismert – számol be az MTI.

Alex Salmond – aki december 31-én töltötte volna be 70. életévét – 1990 és 2000, majd 2004 és 2014 között állt a Skót Nemzeti Párt (SNP) élén, és 2007-től 2014-ig töltötte be a párt vezetőjeként a skót kormányfői tisztséget. Az SNP elsődleges politikai programja Skócia függetlenné válása és újbóli csatlakozása az Európai Unióhoz önálló tagországként.

A párt Salmond vezetésével került először kormányra Skóciában a 2007-ben tartott skót parlamenti választások után, és a következő, 2011-es skóciai választáson – immár abszolút többséggel, a 129 fős edinburghi parlamentben 69 mandátumot szerezve – ismét kormányt alakíthatott. Az SNP jelenleg is a skóciai kormánypárt, mivel a legnagyobb létszámú frakciót alkotja a skót parlamentben, jóllehet abszolút többségét már 2016-ban elvesztette.

Alex Salmond második pártvezetői és miniszterelnöki időszakában, 2014 szeptemberében népszavazást tartottak Skócia függetlenné válásáról, de a referendumon az elszakadást ellenzők kerültek 55 százalékos többségbe. Salmond, aki a függetlenné válásért küzdő „Yes Scotland” kampánycsoport vezetője volt a népszavazás előtt, politikai pályafutása során végig a skót függetlenségért kampányolt.

Alba Party grieves the loss of our founder and Leader. Our thoughts are with Moira, and his family, and those across...

Közzétette: Alba Party – 2024. október 13., vasárnap

Álláspontja ugyanakkor az volt, hogy Skócia független országként is megtartaná a brit uralkodót államfőjeként, a fontot fizetőeszközeként, és nem vezetne be útlevélellenőrzést az angol-skót határon.

Az SNP szempontjából sikertelen 2014-es referendum után azonban távozott a párt és a skót kormány éléről, később pedig súlyos konfliktusba is keveredett az SNP-vel és közvetlen hivatali utódjával, Nicola Sturgeonnel. Ennek előzményeként 2018-ban, feljelentések alapján büntetőeljárás indult ellene nemi erőszak kísérlete és más szexuális bűncselekmények vádjával, és 2019 januárjában őrizetbe is vették.

Alex Salmond – aki a vizsgálat bejelentése után kilépett az SNP-ből – kezdettől folyamatosan tagadta a terhére rótt szexuális bűncselekmények elkövetését, és jogi eljárást indított a skót kormány ellen az ügy kezelése miatt.

Keresetei sikerrel jártak, mivel egyrészt a szexuális bűncselekmények címén indult büntetőeljárásban az összes vádpont alól felmentették, másrészt az edinburghi fellebbviteli bíróság kimondta azt is, hogy a Nicola Sturgeon vezette skót kormány hibákat és törvénysértéseket követett el a volt miniszterelnök magatartásának feltárására indított vizsgálat során.

Salmond 2021-ben a nem sokkal korábban alapított, szintén függetlenségre törekvő Alba Párt vezetője lett, a szerveződés jelöltjei azonban eddig egyetlen választáson sem jutottak parlamenti mandátumhoz.

Sir Keir Starmer munkáspárti brit miniszterelnök szombat esti megemlékezésében úgy fogalmazott, hogy Alex Salmond a skót és brit politika „monumentális alakja volt+, és tartós politikai örökséget hagyott maga után. Starmer szerint Salmond skót miniszterelnökként rendkívül nagy gondot fordított Skócia történelmi és kulturális örökségének megőrzésére és az általa képviselt választók érdekeinek védelmére.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?