Még nem épült fel teljesen Ferenc pápa

Még nem épült fel teljesen hörghurutos betegségéből és enyhe megfázásából, és megkért egy vatikáni tisztviselőt, hogy olvassa fel korábban előkészített beszédét egy dikasztérium számára – közölte pénteken Ferenc pápa az ANSA hírügynökség szerint, írja az Agerpres. Bár az utóbbi időben az argentin pápa rendszeresen felolvastatta beszédeit és imáit, úgy véli, egészsége még elég jó ahhoz, hogy folytatni tudja a munkáját.

Ferenc pápa Monsignore Filippo Ciampanellit kérte meg az államtitkárságról, hogy olvassa fel az előkészített beszédét. „Még nem épültem fel teljesen, ezért megkértem Monsignor Ciampanellit, hogy olvassa fel, hogy ne tegyek túl nagy erőfeszítéseket” – mondta a vatikáni vezető az evangelizációs dikasztérium megnyitóján.

Fotó: Agerpres

Az utóbbi időben az argentin pápa rendszeresen felolvastatta beszédeit és imáit. Ferenc pápának nem áll szándékában lemondani, mert úgy véli, hogy egészsége elég jó ahhoz, hogy folytatni tudja – mondta a vatikáni vezető új könyvében, amelyből a Corriere della Sera olasz napilap csütörtökön közölt részleteket. „Ez még távoli, mert nincsenek olyan súlyos okok, amelyek arra késztetnének, hogy a lemondáson gondolkodjak” – idézte Ferenc pápát a Life – My Story in History (Élet – Történetem a történelemben – szerk.) című, a katolikus egyházfővel készített interjúkon alapuló könyv, amelyet március 19-én mutatnak be Olaszországban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?