banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Korrupcióellenes intézkedéseket hozott Ferenc pápa

A szentszéki hivatalok csak meghatározott összegig dönthetnek szabadon a rendelkezésükre álló finanszírozásról – rendelte el Ferenc pápa a kedden közölt apostoli leveleiben. Az MTI beszámolója alapján új szabályokat vezettek be a Vatikán területét érintő közbeszerzési pályázatokra is.

Két úgynevezett motu proprio, vagyis a pápa saját kezdeményezésére hozott rendelkezés lépett életbe. A dokumentumokat novemberben írta alá a pápa, de csak most közölték őket.

Fotó: Wikipedia/archív felvétel

Az MTI beszámolója alapján az első a Szentszék igazgatásának módozataira és korlátozásaira vonatkozik, vagyis az apostoli szék vagyonának kezelését érinti. A pápai rendelet szerint az intézkedés a Vatikán intézményei, hivatalai és más szervezetei „egészséges önállóságát” hivatott biztosítani. A szentszéki hivataloknak „egy jó családapa szorgalmával” kell kezelni a rájuk bízott vagyont, ugyanakkor alá kell vetniük magukat az ellenőrző hatóságoknak. Ennek értelmében a különböző dikasztériumok szabadon dönthetnek akkora összeg felhasználásáról, amely nem haladja meg a hivatal korábbi három év költségmérlege átlagának két százalékát. Nagyobb összeg esetén a Gazdasági Titkárság engedélyét kell kérniük. A hivatalok által önállóan használt pénzösszeg semmiképpen nem lépheti túl a 150 ezer eurót. A Gazdasági Titkárságnak harminc napon belül engedélyeznie kell az összeg felhasználását, ha ezt elutasítja, az érintett vatikáni hivatal fellebbezéssel élhet.

A második apostoli levélben Ferenc pápa átláthatóságot, ellenőrzést és a piaci verseny fenntartását szorgalmazza a Vatikánvárost érintő munkák és szolgáltatások terén. Rendelkezése a külső megrendelésekre és beszállításokra vonatkozik: csak olyan vállalatok foglalkoztathatók, amelyek igazoltan tiszteletben tartják a dolgozók védelmét és biztonságát. A Vatikán nem köthet szerződést cégekkel, melyek székhelye pénzmosással, terrortevékenység finanszírozásával gyanús országokban van, vagy tömegfegyvereket gyártó államokban.

Az MTI emlékeztetett, hogy a pápa nem első alkalommal vezet be korrupcióellenes intézkedéseket. A mostani rendelkezések az Angelo Becciu bíborost elítélő vatikáni bírósági tárgyalást kísérik. A szentté avatási kongregációt egykor vezető bíborost decemberben első fokon 5 év hat hónapra ítélték többek között sikkasztás, a vatikáni vagyon hűtlen kezelése, pénzmosás, hivatali hatalommal való visszaélés miatt. Vezetése alatt a hivatal legalább 300 millió euróval károsította meg a Szentszéket egy londoni ingatlanüzlettel, valamint több száz milliót költött külső munkatársakra is a vatikáni pénzügyi hatóságok tudta nélkül.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?