Ferenc pápa kifakadt: Elég volt! Elég, testvérek, elég!

Minden ember élete szent, legyen keresztény, zsidó, muszlim, akármilyen nép vagy vallás tagja – mondta Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap.

A katolikus egyházfő délben mondott beszédében hangsúlyozta: nincsen pillanat, amikor ne gondolna a súlyos helyzetre Izrael és a palesztin területek között.

„Közelségét” fejezte ki mindazokkal, akik szenvednek, akár palesztinokról, akár izraeliekről van szó. „Átölelem őket ebben a sötét pillanatban, és sokat imádkozom értük” – hangoztatta Ferenc pápa.

Fotó: Agerpres/EPA

A harcok leállítását sürgette, úgy vélve, hogy a fegyverek soha nem fognak békéhez vezetni. „A konfliktus ne szélesedjék! Elég volt! Elég, testvérek, elég!” – ismételte a pápa.

Gázában a sebesültek azonnali ellátását, a civil lakosság védelmét szorgalmazta, még több humanitárius segítséget az „elgyötört palesztin népnek”. Másrészt az izraeli túszok szabadon engedését sürgette, elsősorban a gyerekekét és az idősekét.

Ferenc pápa azt mondta, „minden ember élete szent, legyen keresztény, zsidó, muzulmán, akármelyik néphez vagy valláshoz tartozzon, értékes Isten szeme előtt, és joga van békében élni”.

A pápa azt kérte, ne veszítsük el a reményt annak érdekében, hogy „az emberiesség érzése felülkerekedjék a rideg szíveken”.

Az egyházfő megemlékezett a Szudánban zajló polgárháborúról is, amely súlyos humanitárius helyzetet teremtett több millió menekülttel. Ferenc pápa a nemzetközi közösség fellépését kérte azért, hogy a humanitárius segélyszállítmányok célba érkezhessenek, valamint békés megoldást sikerüljön találni a helyzetre.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?