Viccelődött Ferenc pápa a sikeres műtétje után

Sikeres volt Ferenc pápa szerdán elvégzett sérvműtétje, a katolikus egyházfő éber és jól van – közölte Sergio Alfieri műtőorvos. Sergio Mattarella olasz államfő az olasz nép és „valamennyi hívő és nem hívő” nevében, levélben kívánt gyors felgyógyulást a Szentatyának.

Mint mondta, a pápa olyan jó hangulatban volt, hogy megkérdezte: „Mikor csináljuk a harmadik (műtétet)?”.

Fotó: Agerpres

Hangsúlyozta, hogy Ferenc pápának nincs más panasza, és öt-hét napon belül elhagyhatja a kórházat. Matteo Bruni szentszéki szóvivő elmondta, hogy Ferenc pápa köszönetet mondott mindazoknak, akik jókívánságokkal halmozták el és mielőbbi felépülését kívánták.

A Szentszék tájékoztatása szerint Ferenc pápa háromórás beavatkozáson esett át a római Gemelli klinikán egy bélfali sérv miatt, amelyet feltehetően egy 2021-ben elvégzett műtét okozhatott.

„A műtétet elvégezték: szövődmények nélkül zajlott és három órán át tartott”– ismertette a Vatikán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?