Mark Rutte elmondta a véleményét Iohannisról

Először szólalt meg Mark Rutte holland miniszterelnök Klaus Iohannis NATO-főtikári jelöltségével kapcsolatban.

A brüsszeli uniós csúcstalálkozó egyik szünetében egy újságíró azt kérdezte a többek között az Egyesült Államok által is támogatott Ruttétól, hogy mennyire kényelmes egy asztalnál ülni azzal a román kollégájával, aki úgy gondolja, alkalmasabb lenne NATO-főtikárnak.

„Megpróbált jelezni neki a lábbal az asztal alatt, vagy túl messze ül öntől?” - viccelődött a riporter. Mark Rutte válaszában egy remek embernek nevezte a román elnököt. „Tíz éve Románia elnöke, s majdnem mindig jól tudtunk együttműködni. Egy hiteles vezetője országának. Ami a NATO-t illeti, mint tudják, semmit sem mondok" - fogalmazott a holland miniszterelnök. Az újságíró megkérdezte Ruttét, hogy a NATO számára is hiteles-e Iohannis. „Nem mondok semmkt a NATO-val kapcsolatban. Semmit" - ismételte koárbbi válaszát Mark Rutte.   

Klaus Iohannis március 12-én jelentette be, hogy elindul a NATO-főtitkári posztért zajló versenyben.  Mint fogalmazott: a szövetség megújulásra szorul. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország korábban már közölte, Mark Rutte holland miniszterelnök jelölését támogatja.

A NATO-főtitkári jelöltségről nem beszélt a holland kormányfő Fotó: Agerpres

Iohannis államfő az Európai Tanács csütörtöki ülése előtt kijelentette, hogy a NATO jövőjével kapcsolatos elképzelése némileg eltér a katonai szövetség főtitkári tisztségére szintén pályázó Mark Ruttéétól. Az újságírók egyebek mellett arról faggatták az elnököt, hogy szerinte mi különbözteti meg ellenjelöltjétől, Mark Rutte holland kormányfőtől. „Úgy gondolom, hogy az eltérő földrajzi és történelmi háttér mellett a NATO jövőjével kapcsolatos elképzeléseink is enyhén különböznek. Egyaránt konstruktívak, de némileg különbözőek” - idézte az Agerpres Iohannist.

A román államfő azt is elmondta, hogy Ruttéval „normális” a kapcsolata, és a kettejük közötti versengés „építő jellegű”. Arra a kérdésre, hogy tárgyalt-e a Rutte NATO-főtitkári jelöltségét támogató államok képviselőivel is, Iohannis azt válaszolta, hogy az érintett államok és képviselőik maguk fogják majd kifejteni az álláspontjukat, nem az ő tiszte beszélni erről. Hozzátette: ezekben a kérdésekben csak a NATO keretében szokás nyilatkozni. Az újságírók arra is kíváncsiak voltak, hogy Iohannisnak szándékában áll-e valamely más vezetői tisztséget megpályázni az Európai Unióban. „Én a NATO-tisztségre koncentrálok” - válaszolta a román államfő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

   

 

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?