Olasz külügyminiszter: harmadik világháborúval fenyegetne, ha a NATO belép Ukrajnába

A NATO részéről hiba lenne „belépni Ukrajnába", „segítenünk kell Ukrajnát védekezni, de belépésünk az Oroszországgal való háborúba a harmadik világháborúval fenyeget" – hangoztatta Antonio Tajani olasz külügyminiszter pénteken.

Az olasz diplomácia vezetője úgy vélte, hogy a NATO-nak nem szabad belépnie Ukrajnába.

„Azt is remélem, hogy nincsen egyetlen ország sem, amely ezt mérlegeli. Nincsen ezzel kapcsolatban semmilyen megállapodás, semmilyen elképzelés" – mondta Antonio Tajani az országok közötti esetleges szövetségre utalva.

Az olasz külügyminiszter a veronai vásártér egyik rendezvényén beszélt az ukrajnai háborúról, számol be az MTI.Illusztráció: NATO Facebook oldala Megjegyezte: teljen más a nemzetközi jog, valamint Ukrajna szabadságának védelme vagy Ukrajna ellátása katonai, gazdasági és műszaki eszközökkel, „de elmenni háborúzni hibának tűnik nekem. Úgy gondolom, hogy egyetlen jószándékú ember sem akarná ezt."

A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az olasz fegyveres erők katonái több nemzetközi misszióban részt vesznek, szolgálnak a Vörös-tenger térségében, Libanonban, Afrikában, Irakban.„Katonáink a béke, a biztonság és a szabadság hírnökei. Mi nem állunk háborúban Oroszországgal" – jelentette ki.

Antonio Tajani kitért Ferenc pápa korábbi szavaira is. Hétfőn Kijevben a külügyminisztériumba kérették a pápai nunciust, és Ukrajna csalódottságának adott hangot, amiért Ferenc pápa egy interjúban arról beszélt, hogy Kijevnek a fehér zászló bátorságát kellene megmutatnia, és tárgyalásokat kellene kezdenie Oroszországgal a két éve tartó háború befejezéséről.

Antonio Tajani szerint „a pápa azt mondta: én békét akarok. Üljetek asztalhoz és kössetek békét. A pápa az pápa, ezt kell mondania. Engem mindez nem háborít fel és nem aggódom miatta."

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?