Magyarországon az egészségügyi dolgozóknak kötelező az oltás felvétele

A koronavírus-járvány további hullámainak megfékezése és a betegek védelme érdekében az egészségügyi dolgozóknak mostantól már kötelező a védőoltás felvétele – közölte csütörtök este a koronavirus.gov.hu azt is jelezve, hogy az erről szóló kormányrendelet hamarosan olvasható lesz a Magyar Közlönyben.

A közlemény felidézte, hogy Magyarországon az oltási program az egészségügyi dolgozók oltásával indult tavaly december végén, és az egészségügyi dolgozók túlnyomó többsége fel is vette a vakcinát. Mint megjegyezték, csak kevesen maradtak, akik még nem olttatták be magukat. „Most őket is a védőoltás felvételére kérjük” – olvasható a kormányzati oldalon.Forrás: MTI/Rosta Tibor

Az egészségügyben dolgozók ugyanis fokozottan ki vannak téve a fertőzésnek és egyúttal forrásai lehetnek a vírus közösségi terjedésének. „Oltásukra saját egészségük és a betegek egészségének védelme érdekében is szükség van” – rögzíttette a kommüniké. A részletekről közölték, hogy az egészségügyi dolgozók kötelező oltását a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara is támogatja, és azt az Országos Kórházi Főigazgatóság is indokoltnak tartja mind az ágazatban dolgozók, mind a betegek és a hozzátartozóik egészségének védelme érdekében.

A védőoltás felvétele minden még be nem oltott az egészségügyi dolgozónak kötelező; beleértve az alapellátásban, a járóbeteg-szakellátásban, a kórházakban, a mentőknél, a gyógyszerellátásban, a diagnosztikában foglalkoztatott egészségügyi dolgozókat, a betegszállítókat, és a magán egészségügyi szolgáltató által foglalkoztatott egészségügyi dolgozókat is.

Emellett az oltás kötelező mind az egészségügyi ellátást nyújtó szociális intézmények dolgozóinak, mind a szociális intézményekben egészségügyi ellátást nyújtó dolgozóknak, például idősotthonba bejáró orvosoknak – írták.

Elbocsátják azt, aki megtagadja az oltást

A tájékoztatás kiemelte, hogy a még be nem oltott egészségügyi dolgozóknak legkésőbb szeptember 1-ig fel kell vennie az oltás első dózisát. Arra is felhívták a figyelmet: az egészségügyi szolgáltatók nem hozhatnak létre új jogviszonyt olyan egészségügyi dolgozóval, aki nem veszi fel az oltást és meg kell szüntetni a jogviszonyt azzal az egészségügyi dolgozóval, aki megtagadja az oltás felvételét.

A tájékoztatás kitért arra: a munkáltató felhívhatja az egészségügyi dolgozót arra, hogy igazolja a védőoltás felvételét és arra is, hogy a védőoltást a határidőig felvegye, avagy az oltás alóli mentességet megalapozó orvosi szakvéleményt bemutassa.

„Az egészségügyi dolgozóknak ezúton is köszönjük a példamutató helytállást, amit a járvány elleni küzdelemben nyújtottak és azt, hogy jó példát mutatva túlnyomó többségük az elsők között vette fel a védőoltást” – áll a közleményben, amely beszámolt arról is, hogy azok az egészségügyi dolgozók, akik már több mint négy hónapja kapták meg a második oltásukat, már a harmadik oltást is kérhetik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?