Magyar pap lett Belgrád új érseke

Beiktatták Német Lászlót, a Belgrádi Főegyházmegye új érsekét - közölte vasárnap az egyházmegye.

A volt nagybecskereki püspököt, a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia elnökét Ferenc pápa november 5-én nevezte ki belgrádi érsekké. Német László a főegyházmegyét 2001 óta vezető, szlovén származású Stanislav Hocevart váltotta a belgrádi érseki székben.Német László | Fotó: RomKat.ro

Az ünnepélyes ceremóniát a belgrádi Boldogságos Szűz Mária Mennybevétele székesegyházban tartották, ahol Stanislav Hocevar átadta a pásztorbotot az új érseknek, aki ezt követően beült a főpásztori székbe.

A szabadkai Pannon RTV beszámolója szerint az ünnepi szentmisén felolvasták azt a pápai bullát, amellyel Ferenc pápa hivatalosan kinevezte az új érseket. A misén az új érsek beszédében a békés együttélés fontosságára hívta fel a figyelmet. „A Szentháromságos egy Isten teremtett mindent és mindannyian Isten felé tartunk. Együtt vagyunk az úton. Ezért szeretnék békében együttműködni minden vallásos emberrel országunkban. Különösképpen gondolok itt a szerb ortodox egyházra, hiszen ő a mi nagyobb testvérünk itt ezen a vidéken, de épp így gondolok minden történelmi egyházra és vallási közösségre, és a velük való békés együtt haladásra az Isten országa felé vezető úton” - hirdette Német László.

A szertartáson mások mellett Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Porfirije szerb pátriárka is jelen volt.

Német László 1956-ban született a mai Szerbia területén található Hódságon. 1977-ben lépett be a verbita szerzetesrendbe, 1983-ban szentelték pappá. 1994-ben szerzett dogmatikai doktorátust a római Pápai Gergely Egyetemen. 2000 és 2004 között a Szentszék nemzetközi szervezetek mellett működő bécsi állandóképviseletén teljesített szolgálatot. 2004-től 2007-ig a verbita rend magyarországi tartományfőnöke, 2006 és 2008 között a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára volt.

XVI. Benedek pápa 2008-ban nevezte ki nagybecskereki megyés püspöknek, szentelése 2008. július 5-én a nagybecskereki székesegyházban volt. 2016-tól a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia elnöke.

Kapcsolódók

Kimaradt?