Energetikai és közlekedési projektekről tárgyalt Ciucă és a szerb miniszterelnök

A Románia és Szerbia gázhálózatát összekapcsoló interkonnektor fejlesztéséről és a két ország közti gyorsforgalmi összeköttetés megteremtéséről tárgyalt egyebek mellett hétfőn Bukarestben Nicolae Ciucă román és Ana Brnabic szerb miniszterelnök.

A találkozóról kiadott bukaresti kormányközlemény szerint a kétoldalú párbeszéd élénkítéséről, a gazdasági együttműködésben rejlő lehetőségek „ambiciózusabb” kiaknázásáról egyeztettek a felek. Egyetértettek a közös energetikai projektek megvalósításának, illetve a Belgrád – Versecvát (Vatin) gyorsforgalmi út és a Temesvár és Temesmóra (Moravița) között megépítendő autópálya mielőbbi összekapcsolásának szükségességében.

Ami a Szerbiában élő román közösség helyzetét illeti, Ciucă jelezte: nagyon méltányolja a szerb hatóságok azon döntését, hogy „feltételek nélkül” átadják a román államnak a verseci Luceafărul épületkomplexum tulajdonjogát. A térség román elitje által 120 éve épített, 2400 négyzetméteres, eredetileg bankként működő, majd a román közösség kulturális központjává vált ingatlan átadásáról júniusi bukaresti látogatása alkalmával írt alá megállapodást a szerb és a román külügyminiszter.

A hétfői bukaresti találkozón a két kormányfő arról is egyeztetett, hogyan tudja segíteni a román fél Szerbia előrehaladását az európai integráció útján. Ciucă leszögezte: Románia elkötelezett támogatója Szerbia európai uniós tagságának, ugyanakkor az ügyintézési képesség erősítését, a reformok fontosságát hangsúlyozta.

A román kormányfő üdvözölte a Belgrád és Pristina között – a két éve tartó rendszámtáblavitában – európai uniós közvetítéssel született megállapodást. Az ukrajnai orosz agresszió körülményei közepette a felek kompromisszumképessége életbevágó a Nyugat-Balkán stabilitásának megőrzése szempontjából – szögezte le a bukaresti kormányközlemény.

(Nyitókép: Agerpres)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?