Szélsőségességgel vádolja egy csoport a prágai bíborost

Nacionalizmussal és a szélsőjobboldal támogatásával vádolja Dominik Duka bíborost, prágai érseket, a cseh katolikus egyház fejét a cseh és morva katolikusok egy csoportja. Az ügyben levelet írtak Ferenc pápának, amelyet szerdán hoztak nyilvánosságra Prágában. Szerintük Dominik Duka inkább a hatalommal, semmint a katolikus egyház ügyeivel foglalkozik.

A levél néhány száz aláírója, akiknek egy csoportja szerdán a prágai érseki palota előtt tüntetett Duka ellen, felszólította Ferenc pápát, hogy ne hosszabbítsa meg a bíboros megbízatását. Dominik Duka április végén tölti be 75. életévét, s a hatályos szabályok szerint ekkor a katolikus egyház minden püspökének be kell nyújtania lemondását tisztségéről a pápának.

Dominik püspök közeledése a nacionalizmushoz és a szélsőjobboldalhoz nem csak abban látszik, hogy kritikátlanul támogatja Milos Zeman iszlámellenes államfőt, hanem abban is, hogy 2017 szeptemberében a Szent Vencel napján megtartott búcsúban egyértelműen elutasította a szolidaritást a menekültekkel, majd később gratulált Tomio Okamurának, a fasizálódó Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) párt elnökének a parlamentbe jutáshoz – olvasható a levélben.

A bíboros személyesen nem kívánta kommentálni a levelet és a tüntetést.

„Ma hamvazószerda van, ebből az alkalomból inkább a saját fejünkre, semmint mások fejére kellene hamut hintenünk” – tolmácsolta álláspontját Stanislav Zeman, a prágai érseki hivatal szóvivője.

Néhány kereszténydemokrata politikus és aktivista ugyanakkor az interneten aláírásgyűjtést indított Dominik Duka védelmében.

„A bíboros az én bíborosom is, akit nagyon tisztelek a kommunista rendszer idején tanúsított magatartásáért, illetve az egyház érdekében jelenleg végzett munkájáért” – mondta újságíróknak Tomás Zdechovsky európai parlamenti képviselő, a petíció egyik kezdeményezője. A petíciónak eddig szintén már néhány száz aláírója van.

A prágai érsek és a cseh katolikus egyház feje érdekében a Václav Klaus Intézet is hallatta hangját szerdán. Az európai integrációt és a bevándorlást elutasító volt cseh államfő nézeteit tolmácsoló intézet nyilatkozatában a kommunista feljelentőkhöz hasonlította a pápának levelet író katolikusokat. Az intézet szerint Dominik Duka az utóbbi évtizedekben többet tett a cseh katolikus egyházért, mint számos más egyházi személy együttvéve.

A prágai érsek elődje, Miloslav Vlk bíboros hasonló indítékú lemondását 2007-ben a pápa nem fogadta el, és megbízatását két évvel meghosszabbította.

Kapcsolódók

Kimaradt?