XVI. Benedek: zarándoklaton vagyok az Úr háza felé

Testi ereje lassú gyengüléséről írt XVI. Benedek nyugalmazott pápa az olasz sajtóban szerdán közölt levelében, amelyben a 2013-ban lemondott, 90 éves volt katolikus egyházfő az érte aggodó olvasóknak válaszolt.  

XVI. Benedek olasz nyelvű levelében kijelentette, fizikai ereje lassan csökken, és megkezdte  "belső", vagyis lelki zarándoklatát az Úr otthona felé. A nyugalmazott pápa hozzátette, nagy kegyelemnek tartja, hogy élete utolsó és "néha nehéz" időszakában olyan szeretet és jóság övezi őt, amelyet el sem tudott képzelni.

XVI. Benedek kilenc soros, kézzel írt levele kedden érkezett meg a Vatikánból a Corriere della Sera olasz napilap római szerkesztőségébe. Az öt évvel ezelőtt lemondott pápa azoknak az olvasóknak válaszolt, akik a ritkán nyilatkozó és ritkán mutatkozó XVI. Benedek egészsége felől érdeklődtek.

Joseph Ratzingert, a Hittani Kongregáció korábbi vezetőjét, II. János Pál halála után 2005. április 19-én  választották meg pápává. 2013. február 11-én jelentette be, hogy lemond tisztségéről. Lemondását  minden előzetes  jelzés  nélkül közölte a bíborosokkal egy latin nyelvű beszédben, melyben szintén testi ereje fogyatkozására hivatkozott. XVI. Benedek 2013. február 28-án elhagyta a Vatikánt és Castel Gandolfóba vonult vissza. Ferenc pápa március 13-i megválasztása után, XVI. Benedek visszatért a Vatikánba, ahol azóta él a pápai állam területén található Mater Ecclesiae kolostorban.

XVI. Benedek idén áprilisban lesz 91 éves. A Corriere della Sera megjegyezte, hogy XVI. Benedek és Ferenc pápa vatikáni "együttélése" mindig is példaértékű volt. 

Kapcsolódók

Kimaradt?