Macronnal vacsorázott Orbán: az Ukrajnáról szóló döntés miatt Magyarországra figyel Európa

Az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdése helyett egy stratégiai megállapodás megkötését javasolja Orbán Viktor az EU és Ukrajna között, amely a mezőgazdaságra, a különböző vámokat, vagy a biztonságra vonatkozna. A magyar miniszterelnök erről egy interjúban beszélt, még a francia elnökkel folytatott egyeztetés előtt. 

Munkavacsorán fogadta csütörtök este Párizsban a magyar miniszterelnököt a francia elnök. Orbán Viktor és Emmanuel Macron egyebek mellett Ukrajnáról, a közel-keleti helyzetről és az unió bővítéséről is tárgyalt. Részletek egyelőre nem kerültek nyilvánosságra a megbeszélésekről. Sajtóinformációk szerint Macron arról próbálta meggyőzni Orbánt, hogy támogassa Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásának megkezdését. Egyes elemzők szerint ugyanakkor a francia államfő sem hisz az ukrán csatlakozás sikerében.  

Kiss Rajmund, a budapesti Mathias Corvinus Collegium Diplomáciai Műhelyének vezetője a Magyar Nemzetnek azt mondta: Franciaország nagyon fontos partner lehet több kérdésben is, hiszen az Európai Unió változásra, váltásra érett, és ebben remélhetőleg partner lehet maga Emmanuel Macron is.

Orbán Viktor Ukrajna EU-csatlakozásáról is beszélt a Le Point című francia lapnak. „Nem járulok hozzá olyan döntéshez, ami rossz Magyarországnak. Az a felfogásom Európáról, hogy amíg nem ért egyet mindenki, addig nincs döntés. Ukrajna nehéz helyzetben van az orosz invázió miatt, ezért úgy döntöttünk, támogatjuk. Egyetértek azzal, hogy az Európai Tanács pozitív jelzéseket küldjön Ukrajnának, ám vannak egészen másfajta jelzések, mint például az uniós tagságról szóló tárgyalások megkezdése. Azt nem szabad megtennünk” – idézte a Mandiner Orbánt. A magyar kormányfő elmondta:  technikailag nem is vétóról van szó.

Orbán Viktor és Emmanuel Macron Párizsban Fotó: MTI

Az interjút készítő újságíró szerint Európában most minden szem Orbán Viktorra szegeződik, így feltette a kérdést: miért ellenzi az ukránok lehetséges csatlakozását? „Két okból. Először is, mert nem állnak készen a tárgyalásra. Másrészt mi, európaiak sem állunk készen arra, hogy teljes jogú tagként fogadjuk el őket. Az Európai Bizottság jelentése, amely szerint hét feltételből négy már teljesült, egyszerűen hazugság. Ukrajna köztudottan a világ egyik legkorruptabb országa” – felelte Orbán Viktor.

Mint fogalmazott, nem tudja, a francia közvélemény foglalkozik-e azzal, gazdaságilag mit jelentene Ukrajna csatlakozása, mert Franciaországnak például évente 3,5 milliárd euróval többet kellene befizetnie a közös költségvetésbe. „Ezt itt elfogadják?" – kérdezett vissza a miniszterelnök, aki úgy véli, az ukránok már másnap tönkre fogják tenni az európai mezőgazdaságot, ha beengedik őket a közös piacra. Megjegyezte, nem történt meg az az előkészítő munka, amivel Ukrajna hozzátehetne az Európai Unióhoz, így jobb, ha most el sem kezdenek tárgyalni az ügyben, és nem követik el ugyanazokat a hibákat az EU vezetői, amit Törökországgal. „Azt javaslom, kössük stratégiai megállapodást az ukránokkal, beleértve a mezőgazdaságot, a különböző vámokat, vagy a biztonságot. Amellett vagyok, hogy növeljük az együttműködés szintjét, de ez nem jelent tagságot. Ha Ukrajnát közelebb hozzuk Európához, néhány év múlva meglátjuk” – jelentette ki Orbán Viktor.

A magyar kormány várható lépésével kapcsolatban Stier Gábor külpolitikai szakújságíró a Maszol megkeresésére nemrég arra emékeztetett: Magyarország eddig egyszer sem vétózott. Szerinte most is inkább kialkudna valamilyen számára kedvező megoldást. „Tudva, hogy a csatlakozási tárgyalások évtizedekig is eltarthatnak – lásd Törökország –, ezek elkezdésére akár rá is bólintana, ha cserébe garanciákat kap arra, hogy ezt a folyamatot Brüsszel komolyan veszi, Kijev enged a kisebbségek és az OTP kérdésében, és ami talán a legfontosabb, az EU változtat a magyar támogatások blokkolásának kérdésében” - mondta az újságíró. A szakértő kiemelte: nem csupán a csatlakozási tárgyalások lesznek terítéken, hanem az Ukrajnának négy év alatt nyújtandó 50 milliárd eurós támogatás kérdése is.„Ezt már több ország, köztük a németek is soknak tartják, így Magyarországnak van tere a manőverezésre. Mivel a politika a kompromisszumok művészete, Budapest is engedni fog, ha Brüsszel és Kijev is így tesz” - fogalmazott.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?