Macron: A bucsai mészárlás napvilágra kerülése óta megrekedt a párbeszéd Putyinnal

A bucsai mészárlás napvilágra kerülése óta megrekedt a párbeszéd Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – mondta el hétfőn Emmanuel Macron francia elnök.

„A Bucsában és más városokban felfedezett vérengzések óta a háború más fordulatot vett, ezért azóta nem beszéltem közvetlenül Putyinnal, de nem zárom ki, hogy a jövőben megteszem” – mondta Macron a France 5 tévécsatornának.

Oroszország tagadta a civilek kivégzésére vonatkozó vádakat, azt állítva, hogy azok célja az orosz hadsereg lejáratása.

Fotó: Agerpres/EPA

Arra a kérdésre, hogy miért nem követte más európai vezetők példáját, és utazott el az ukrán fővárosba, Kijevbe, Macron azt mondta: látogatása üres gesztus lett volna.

„Visszamegyek Kijevbe, de azért fogok odamenni, hogy valami hasznosat vigyek magammal” – szögezte le a francia elnök, aki körülbelül negyvenszer beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a háború kezdete, február 24-e óta.

„Ha elmegyek Kijevbe, akkor az azért lesz, hogy változást vigyek” – hangsúlyozta.

Az ukrán vezérkar hétfőn közölte: Oroszország megindította kelet-ukrajnai offenzíváját. A helyi hatóságok szerint legalább nyolc civil vesztette életét a nap folyamán orosz támadásokban Donyeckben és Luhanszkban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?