Lemondott a Twitter vezérigazgatója

Lemondott vezérigazgatói posztjáról Jack Dorsey, a Twitter társalapítója. A közösségi oldal vezetését Parag Agrawal, a korábbi technológiai igazgató veszi át, közölte a cég hétfőn a The Guardian szerint.

Dorsey-t korábban több kritika érte amiatt, hogy a Twitter mellett vezérigazgatója volt a szintén általa alapított Square pénzügyi vállalatnak is. A Twitter részvényesei közül az Elliott Management és Paul Singer milliárdos befektető fel is szólította, hogy mondjon le egyik pozíciójáról. A befektetők és az alkalmazottak egy része Dorsey vezetési stílusával is elégedetlen volt, és aggódtak amiatt, hogy túlságosan leterheli a két vezető pozíció. 2019-ben ráadásul bejelentette, hogy hat hónapra Afrikába költözik, ami szintén aggasztotta az érintetteket. Erről a tervről végül a járvány kitörése miatt mondott le.

Dorsey politikai vihart is keltett azzal, hogy a Twitter kitiltotta a felületéről Donald Trump volt amerikai elnököt.

Dorsey lemondásának hírére 11 százalékkal nőtt a Twitter-részvények értéke, majd rövid időre felfüggesztették őket a tőzsdén.

„Azért döntöttem úgy, hogy elmegyek a Twittertől, mert úgy gondolom, hogy a cég készen áll arra, hogy tovább lépjen, hátrahagyva az alapítóit. Bízom benne, hogy Parag jó vezérigazgatója lesz a Twitternek. Az elmúlt tíz évben átformáló hatása volt a munkájának. Hálás vagyok a hozzáértéséért, a szívéért és lelkéért. Ideje, hogy ő vezessen” – mondta Dorsey, aki a részvényesek 2022-es gyűléséig vezetőségi tag marad a Twitternél.

Jack Dorsey az általa alapított vállalatokkal több mint 12 milliárd dolláros vagyont halmozott fel a Forbes szerint. Áprilisban bejelentette, hogy 1 milliárd dollárt a koronavírussal kapcsolatos válságcsökkentéssel, lányok egészségével és nevelésével és az egységes alapjövedelemmel kapcsolatos programokra adományoz.

(Címlapfotó: Wikipedia)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?