Felfüggesztették Donald Trump újraválasztási kampányának hivatalos Twitter-fiókját

Felfüggesztették Donald Trump amerikai elnök újraválasztási kampányának hivatalos Twitter-fiókját is - jelentette a Politico című lap Michael Hahnra, a Trump-kampány közösségi médiával foglalkozó munkatársára hivatkozva csütörtökön.

A felfüggesztés indoklása - Hahn közlése szerint - az volt, hogy megsértették a Twitter „magán jellegű információkra vonatozó szabályozását”. A fiók egyik bejegyzésében ugyanis „hazugnak” nevezték Joe Biden demokrata párti elnökjelöltet, aki a megfogalmazás szerint „évekre visszaveti az országot”.

 

A bejegyzéshez linket is csatoltak, amely egy videóhoz vezetett. A videó a New York Post című lap szerdán megjelentetett, az amerikai politikai és közéletben nagy port felvert cikkéhez kapcsolódik. A lap Joe Biden fia, Hunter Biden egyes e-mailjeit hozta nyilvánosságra az ukrajnai Burisma energetikai céghez fűződő kapcsolatokról.

A levelekből az tűnt ki, hogy Joe Biden - aki akkoriban az Egyesült Államok alelnöke volt - megvitatta a fiával annak jövedelmező ukrajnai üzleti ügyeit is. Biden ezt korábban tagadta. Az elektronikus levelek tanúsága szerint Hunter Biden már azelőtt bemutatta az apját az ukrán óriáscég vezetőinek, hogy Biden alelnökként nyomást gyakorolt volna ukrán kormányzati tisztségviselőkre annak érdekében, hogy rúgják ki a Burisma esetleges korrupciós ügyeit vizsgáló főügyészt.

Donald Trump újraválasztási kampánya hivatalos Twitter-fiókjának felfüggesztését a Politico a közösségi média azon erőfeszítéseinek újabb lépéseként értékelte, hogy megakadályozzák a New York Post információinak széles körű terjesztését. Szerdán este a Twitter ugyanezen okból függesztette fel a Fehér Ház szóvivője, Kayleigh McEnany Twitter-fiókját is.

Andrew Bates, a Biden-kampány szóvivője szerdán este tagadta, hogy Joe Biden valaha is találkozott volna a Burisma vezetőivel. Donald Trump a Fox televízió üzleti csatornájának csütörtökön adott interjújában meglepetéssel fogadta a Twitter újabb döntését.

Kapcsolódók

Kimaradt?