Legkésőbb 2025-ben ismét lesz magyar űrhajós

Az asztronautát az amerikaiak fogják eljuttatni a Nemzetközi Űrállomásra.

Legkésőbb 2025-ben ismét lesz magyar űrhajós, jelentette be a közösségi oldalán pénteken a budapesti külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a videóüzenetben közölte, hogy az űrutazás kutatási célokat fog szolgálni. Az űrhajós amerikai együttműködéssel fog eljutni a Nemzetközi Űrállomásra, ahol magyar fejlesztésű eszközökkel folytathat kísérleteket - tette hozzá.

A telekommunikációs, földmegfigyelési, sugárzásmérő berendezéseket az űripar-fejlesztési programban együttműködő belföldi vállalatok és egyetemek alkotják meg. A résztvevők a miniszter szerint jelentős tudást és tapasztalatot halmoztak föl, a magyar űripar ennek ellenére - mint fogalmazott - mostanáig méltatlanul kevés figyelmet kapott.

Szijjártó Péter szerint azért is indokolt ezen változtatni, mert a magyar gazdaság sikeréhez meg kell erősíteni a magas hozzáadott értéket előállító iparágakat, különösen azokat, amelyeknek már van jelentős belföldi tevékenységük. Az űripar lendületet adhat a növekedésnek, eredményeit ezért a kormány az iparfejlesztés szolgálatába akarja állítani, mondta a tárcavezető.

Mostanáig Farkas Bertalan az egyetlen magyar, aki megjárt a kozmoszt. Farkas Bertalan a szovjet Interkozmosz program keretében, 1980 május 26-án indult az űrbe, ahol közel 9 napot töltött.

(Nyitókép: Kiss Gábor)

Kapcsolódók

Kimaradt?