Külpolitikai elemző: Oroszország egyetlen célját sem érte el a háborúban

Radu Magdin külpolitikai elemző szerint Oroszország egyetlen kezdeti vagy „belső fogyasztásra” utólag „újrakalibrált” politikai, katonai vagy stratégiai célját sem érte el az Ukrajna ellen indított háborúban.

„Oroszország már elszenvedett egy politikai vereséget, amelyből nincs visszaút, és amelyet jelentős háborús veszteségek súlyosbítanak. Moszkva stratégiája közép- és hosszú távon fenntarthatatlan. Minden tekintélyelvű vezető tisztában van azzal, hogy van egy határ, ameddig embereket küldhet a frontvonalba, és van egy határ, ameddig azt állíthatja, hogy az országával szembeni nyugati szankcióknak nincs hatása. Az orosz propaganda ellenére a nemzetközi közösség eddigi politikai, gazdasági vagy katonai intézkedései hatásosak voltak” – nyilatkozta az elemző az Agerpresnek.

Rámutatott arra, hogy Oroszország régóta várt téli offenzívája nem hozott jelentős katonai eredményeket, csak egy sor kisebb, inkább szimbolikus győzelmet, és Vlagyimir Putyin orosz elnök a február 21-ei évértékelő beszédében nem helyezett kilátásba újabb katonai műveleteket.

Fotó forrása: Radu Magdin Facebook-oldala

„Úgy tűnik, hogy a háború most egy olyan szakaszában van, amikor kiegyenlítettek az erőviszonyok. Ez az a momentum, amikor fokozni kell Ukrajna támogatását, minden szempontból, katonailag is. Ukrajna biztonsága alapvető fontosságú az egész euroatlanti térség biztonsága szempontjából, és egy ukrán győzelem egyértelmű üzenetet küld Oroszországnak és más tekintélyelvű hatalmaknak, hogy lejárt az az idő, amikor nemzetközi céljaikat erőszakkal érhették el” – fogalmazott Magdin.

Véleménye szerint egyelőre nem zárhatók ki újabb támadási kísérletek Kijev ellen, de Ukrajna az elmúlt egy évben sokat változott. „Egy jobban felkészült, érettebb országgá vált, amelyik tisztában van azzal, hogy mi forog kockán. Kijev és vezetői példátlan transzatlanti támogatásra és bizalomra tettek szert, amit Joe Biden elnök legutóbbi ukrajnai útja is bizonyít, így nem hiszem, hogy Oroszország képes lenne Kijev meghódítására vagy Zelenszkij elnök megbuktatására. Sőt, a Kreml retorikája ellenére úgy gondolom, hogy ezek már nem tartoznak Oroszország céljai közé ebben a háborúban” – mondta az elemző.

Kifejtette, hogy Ukrajna nyugati támogatása ebben a háborúban egyben „befektetés” is Románia közép- és hosszú távú biztonságába. Annak ellenére ugyanis, hogy a NATO-tagság védelmi garanciát jelent, Oroszország „hibrid hadviselése” szerinte veszélyt jelent az országra. Hozzátette, hogy a NATO egyértelműen a keleti szárny megerősítésére, így Románia biztonságának növelésére is törekszik, és az a folyamat nem fog leállni a következő időszakban.

A Moldovai Köztársaság veszélyeztetettségéről úgy vélekedett: Oroszország már elvesztette a stratégiai befolyását Transznisztriában, de nem szabad alábecsülni az olyan kockázatokat, mint a légtérsértések vagy a szomszédos ország politikai destabilizálására irányuló kísérletek. „Fontos, hogy a chişinăui hatóságoknak sikerült elérni a hibrid veszélyek nemzetközi elismerését, valamint elnyerni a Nyugat pénzügyi, technikai és politikai támogatását a Moldovai Köztársaság stabilizációs erőfeszítéseihez” – tette hozzá.

A fegyverszünet feltételeiről az elemző kijelentette: „Ukrajnán múlik, hogy milyen utat választ ebben a háborúban.” Emlékeztetett arra, hogy a fegyverszünet Kijev számára a jelenlegi status quo elfogadását is jelentheti, ami nem értelmezhető győzelemként. „Ugyanakkor Oroszország szándékai egy ilyen forgatókönyv esetén könnyen kitalálhatók: csak időt nyerne a megszállt területeken az ellenőrzés megszilárdítására és a katonai erőgyűjtésre, ami ismét nem hozná közelebb Ukrajnát a győzelemhez” – tette hozzá Magdin.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?