Korrupciógyanú miatt őrizetbe vették az EP egyik alelnökét

Belgiumban pénteken négy embert, köztük egy volt európai parlamenti képviselőt vettek őrizetbe az Európai Unió (EU) parlamentjében (EP) „egy Öböl-menti ország” által elkövetett korrupció gyanújával indított vizsgálat részeként – közölte az szövetségi ügyészség.  Az Európai Parlament 14 alelnökének egyikét is kihallgatták péntek este – írja az Euronews. A görög Eva Kailit az AFP szerint nemcsak kihallatták, de őrizetbe is vették.

A Le Soir belga napilap értesülései szerint katari tisztviselők próbáltak meg egy volt olasz szocialista képviselőt megvesztegetni, aki az EP tagja volt 2004 és 2009 között.

A szövetségi ügyészség közleményében az áll, hogy a hatóságok több hónapja gyanúsítanak egy Öböl-menti államot az Európai Parlament gazdasági és politikai döntéseinek befolyásolásával. Az ügyészség szerint a vesztegetők jelentős pénzösszegekkel és értékes ajándékokkal kísérelték meg az uniós parlament magas pozíciót betöltő tagjait lekenyerezni.

Fotó: Eva Kaili Facebook-oldala

 „A letartóztatottak között van egy volt európai parlamenti képviselő” – közölte az ügyészség.

A nyomozás korrupció és pénzmosás ügyében indult. A rendőrség pénteken 16 razziát tartott Brüsszelben, 600 ezer euró készpénzt, valamint informatikai eszközöket és mobiltelefonokat foglalt le, tartalmukat vizsgáljak. A készpénzt a volt képviselő brüsszeli lakásában, egy széfbe zárva találták.

A Le Soir azt írja, hogy a rendőrség Luca Visentinit, a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség elnökét, valamint egy civil szervezet igazgatóját is őrizetbe vette, a hatóságok az EP szocialista frakciójának dolgozó európai parlamenti asszisztensek egyikét is letartóztattak.

Mindegyik gyanúsított olasz állampolgárságú vagy származású. A napilap szerint a nyilvánosság előtt nagyon aktív szerepet játszanak az emberi jogokat támogató egyesületekben és civil szervezetekben. A volt képviselő a Fight Impunity (Küzdelem a büntetlenség ellen) nevű nonprofit szervezet elnöke, amely a súlyos emberi jogi jogsértések büntetlensége elleni küzdelmet támogatja. A szervezet brüsszeli irodáját reggel átkutatták a hatóságok.

A lap megkeresésére az Európai Parlament sajtószolgálata közölte, hogy „a folyamatban lévő jogi eljárásokról nem nyilatkozik, de teljes mértékben együttműködik az illetékes nemzeti hatóságokkal.”

A 44 éves Kaili egykori görög televíziós műsorvezető, 2014 óta európai parlamenti képviselő. A görög szocialista párt, amelynek Kaili tagja, péntek este bejelentette a politikus kizárását.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?