FRISSÍTVE – Kigyulladt egy utasszállító repülőgép – 380 utast csodával határos módon kimentettek, öten életüket veszítették (VIDEÓ)

FRISSÍTVE: Leszállás előtt összeütközött a Japan Airlines egyik repülőgépe a parti őrség egyik gépével kedden a tokiói Haneda repülőtéren. FRISSÍTÉS: A kereskedelmi járat fedélzetén tartózkodó mind a 379 személyt időben kimentették, míg a másik gép 6 fős személyzetéből öten életüket veszítették. 

A japán parti őrség az ütközésben érintett gépe segélyszállítmányokat szállított a január 1-jén Japánban történt földrengés áldozatainak.
A parti őrség repülőjének öt utasa életét veszítette, közölte Tetsuo Saito japán szállítási miniszter.

A kigyulladt utasszállító gép egy Airbus A350-es volt, amely a Csitose repülőtérről indult Haneda felé. A Japán Meteorológiai Ügynökség szerint a leszállás idején szeles volt az idő, de a repülőtér környékére nem adtak ki figyelmeztetést heves esőre vagy viharra. A parti őrség gépének hat fős személyzetéből öt életét veszítette, források szerint a repülő kapitánya, megmenekült, ám súlyosan megsérült. 

A kereskedelmi járat utasait, köztük nyolc gyereket és a személyzet tagjait, mindössze 90 másodperc alatt biztonságban evakuálták. Senkinek nincsenek életveszélyes sérülései, közölte a légitársaság. Légi szakértők szerint a „csodával határos mentés” a személyzet és az utasok fegyelmezettségének köszönhetően járt sikerrel.

Nyitókép: képernyőmentés X

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?