Lakott területre zuhant egy sportrepülő Tokióban

Lezuhant egy sportrepülőgép vasárnap a japán főváros egyik lakónegyedében, és több épületben, valamint járműben tüzet okozott.

A hírügynökségek különböző számú áldozatról számoltak be: vannak, amelyek úgy tudják, két válságos állapotú sérült van, de vannak olyanok is, amelyek három halálos áldozatról értesültek.

A gép roncsai közül és az egyik megrongálódott épületből is kimentettek egy-egy válságos állapotú, eszméletlen személyt. Legalább három ház és két autó égett – közölték a tűzoltók a Reuters és a Kyodo szerint.

Az AFP és a Hszinhua három halálos áldozatról számolt be a japán NHK közszolgálati tévé jelentése alapján. Ketten a gépen voltak, egy ember pedig az egyik épületben, amelyre ráesett a légi jármű. A jelentések szerint van egy negyedik sérült is, aki életben maradt – közölte a tévé.

A gép a Tokió peremén található Csofu negyedben zuhant le, amelynek van egy főleg sportrepülőgépeket kiszolgáló légi kikötője.

Kapcsolódók

Kimaradt?