Kigyulladt egy indiai gyógyszergyár, többen meghaltak és megsérültek

Fotó forrása: ANI Twitter-csatorna

Robbanás történt egy dél-indiai gyógyszergyárban, ahol ezt követően tűz ütött ki, legalább hat, éjszakai műszakban dolgozó munkás meghalt, 13 másik megsérült – közölte csütörtökön a helyi rendőrség.

A tűz egy többféle polimer gyártásához használt, szivárgó vegyi anyag miatt keletkezett, amely szerda éjjel robbanást okozott – mondta Rahul Dev Sarma rendőrségi tisztviselő. Öt munkás a helyszínen életét vesztette, egy másik pedig az égési sérülésekbe halt bele a kórházban. Tizenhárom embert szállítottak kórházba nagyon súlyos, 80 százalékos égési sérülésekkel – tette hozzá Sarma. A szivárgás okát vizsgálják – mondta.

A gyár Akkireddigudemben, egy Ándhra Prades államban lévő faluban található. Médiajelentések szerint két órába telt a tűz eloltása.

A tűzesetek gyakoriak Indiában, ahol az építési törvényeket és a biztonsági előírásokat gyakran semmibe veszik az építők és a lakosok. Egyesek még tűzoltó berendezéseket sem szerelnek be. Három éve, 2019-ben egy Újdelhiben található, kézitáskákat és más termékeket gyártó üzemben elektromos rövidzárlat miatt keletkezett tűz, amely 43 ember halálát okozta. Ugyanabban az évben, egy másik nagy tűzvészben egy hatemeletes épület illegális tetőkonyhájában keletkezett tűz, amelyben 17-en haltak meg szintén a szövetségi fővárosban, Újdelhiben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?