Külügyminisztérium: 29 román állampolgárt mentettek ki a hajótűzből a Jón-tengeren

A mentők a parton várták az utasokat | Fotó: Agerpres/EPA

Tűz ütött ki péntek reggel a Jón-tengeren egy olasz zászló alatt közlekedő, 237 utassal és 51 fős legénységgel haladó hajó fedélzetén. A román külügyminisztérium közleménye szerint 29 román állampolgár is van az utasok között, akiket sikerült kimenteni.

A komp az északnyugat-görögországi Igumenica kikötőjéből tartott a kelet-olaszországi Brindisi felé – közölte a görög kikötői rendőrség. A forrás tájékoztatása szerint eddig nem számoltak be áldozatokról.

Kosztasz Tacafadosz, a görög kereskedelmi tengerészetért felelős államtitkár a Szakad görög magánrádiónak azt mondta, hogy minden utas épségben van, és mentőcsónakokba szállt. Az Euroferry Olympia utasait Korfura szállította a görög parti őrség. A hajó kapitánya arra kérte az utasokat, hogy hagyják el a hajót, a parti őrség járőrhajót és vontatóhajót küldött a helyszínre – derült ki a szolgálat közleményéből.

Az incidens helyi idő szerint hajnali fél öt körül történt Korfu északi partjainál, Görögország és Albánia között – közölte az AFP francia hírügynökséggel a görög parti őrség sajtóosztályának egyik tisztviselője. A tűz okai még nem ismertek, az ügyben vizsgálatot indítottak.

Románia görögországi nagykövetsége és korfui tiszteletbeli konzulja a sajtóhírek alapján azonnal felvette a kapcsolatot a hellén hatóságokkal, és tájékoztatást kért a román állampolgárok személyazonosságáról és egészségügyi állapotáról.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A bukaresti külügyminisztérium közleménye szerint diplomáciai úton eddig nem kérték a konzuli szolgálat segítségét a balesetben érintett román állampolgárok, de szükség esetén minden lehetséges támogatást megadnak nekik.

A külügyminisztérium felhívja az érintettek figyelmét, hogy a külföldön tartózkodó románok segítségnyújtó központját bármikor hívhatják Görögországból a +30 210 6728875-ös és a +30 210 6728879-es telefonszámokon, szintúgy az athéni nagykövetség +30 6978996222-es telefonszámán is kérhetnek segítséget.

Kapcsolódók

Kimaradt?