Kétezer kilométer hosszan épít védelmi vonalakat Ukrajna

Ukrajna három védelmi vonalat tervez építeni összesen kétezer kilométer hosszan – közölte hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegram-oldalán.

Mint azt bejegyzésében ismertette, Denisz Smihal ukrán miniszterelnök jelentést tett neki az új védelmi vonalak kialakításának üteméről. „Nagyszabású feladat kialakítani a védelmet három vonalban kétezer kilométer hosszan” – tette hozzá. Ukrajnában tavaly novemberben létrehoztak egy hatóságok közötti munkacsoportot, hogy az erődítményeket, bunkereket, harckocsiakadályokat, aknamezőket is magukban foglaló védelmi vonalak kiépítésének kérdéseivel foglalkozzon. Az MTI emlékeztet rá: Smihal március 4-én közölte, hogy a testület minden nap dolgozik, és az év eleje óta 525 millió dollárt utaltak ki a szóban forgó célra.

Denisz Szmihal számolt be a tervekről Fotó: unian.ua

Eközben a moszkva védelmi tárca a donyecki, az avgyijivkai és a herszoni frontszakaszról számolt be orosz előretörésről.  A minisztérium a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel egyebek mellett két telephelyet, ahol külföldi „zsoldosok" állomásoztak, hét drónirányítási pontot, egy üzemanyag- és öt lőszerraktárt, két harckocsit - az egyikük egy amerikai Abrams volt -, két gyalogsági harcjárművet, négy páncélozott harcjárművet, egy cseh Vampire sorozatvetőt, két francia CAESAR és egy amerikai M109-es Paladin önjáró, valamint egy-egy amerikai M101-es és M119-es vontatott tarackot, továbbá HIMARS sorozatvetők tíz rakétáját és 95 drónt. A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?