Kárpátalján további lépéseket várnak a jogok helyreállítására

Üdvözli, előrelépésnek tartja, de a súlyos hiányosságait is kiemeli a Kárpátalja Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) annak a nemzeti kisebbségi jogokról szóló ukrán törvénynek, amelyet Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásiaról döntő EU-csúcs előtt fogadott el a kijevi parlament.   
 
Mint a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezet állásfoglalása fogalmaz, a KMKSZ következetesen és folyamatosan támogatja Ukrajna európai uniós integrációs törekvéseit, ezért üdvözli a december 8-án az Ukrajna Legfelső Tanácsa által számos törvényben a nemzetiségi kisebbségek jogait érintő módosítások megejtését, melyek ezen ambíciók megvalósulása irányába mutatnak.
A törvény egyes kitételei előremutatónak tekintendők, mivel azok visszaállítják a magyar kisebbség korábban élvezett nyelvi jogainak egy részét, különös tekintettel az oktatásra, a nyomdai termékek előállítására és terjesztésére, valamint a médiahasználat területére. Pozitívumnak tekinthető, hogy a törvény konkrét tartalommal tölt meg egyes, korábban meghatározatlan jogi kategóriát. A jogszabály kimunkálásakor figyelembe vették a Velencei Bizottság ajánlásainak egy részét, valamint konzultáltak a nemzetiségi szervezetekkel. Fontos előrelépés, hogy az oktatási törvény 7. cikkelyének vonatkozásában szavatolják az egyes kisebbségek, köztük a magyar kisebbség anyanyelvű oktatásban való részesülésének jogát. Ugyancsak pozitívnak tekinthető, hogy azok a gyermekek, akik a 2018-as tanév előtt kezdték meg magyar nyelvű iskolai tanulmányaikat, a középfokú oktatás befejezéséig változatlanul magyar nyelven tanulhatnak" - fogalmaz az dokumentum.
 
Brenzovics László KMKSZ-elnök bízik a pozitív folytatásban Fotó: Brenzovics László Facebook oldala
 
A KMKSZ ugyanakkor sajnálattal állapíta meg, hogy az elfogadott törvény továbbra sem engedi meg a kisebbségi nyelvhasználatot a magasabb adminisztratív egységek (járás, megye) szintjén. A nyelvi jogok települési szintű alkalmazása továbbra is a többségi döntéshez kötött, vagyis azok realizálása a települések nagy részében illuzórikussá válik. Kifogásolja, hogy a törvény a nyelvi jogokkal való élés lehetőségét a kisebbség „hagyományos” letelepedettségének fogalmához köti. Ennek szintjét 10 százalékban állapítja meg. Ily módon az ennél kisebb arányszámban, tehát a szórványban élő kisebbségek gyakorlatilag semmilyen nyelvi jogokkal nem rendelkeznek, ami tovább gyorsítja az asszimiláció folyamatát. 
„A jogszabály csupán a kisebbségek nyelvi jogait érinti, míg más vonatkozások abból teljesen kimaradnak. Továbbra sem rendelkezik a törvény a nemzeti szimbólumok szabad használatáról. Nem rendelkezik a jogszabály a kisebbségi képviselet feltételeinek biztosításáról sem. A jogszabály több tétele diszkriminatív, illetve pusztán deklaratív jellegű, ami önkényes értelmezésre adhat módot. Több fogalom értelmezése továbbra is tisztázatlan. Ez elsősorban az anyanyelvű oktatásnak az államnyelv melletti érvényesítési joga esetén további kérdéseket vet fel" - állapítja meg a KMKSZ.
A Brenzovics László vezette szövetség úgy látja, a törvény továbbra sem tesz eleget a Velencei Bizottság minden ajánlásának, nem biztosítja a kisebbségek részére az Alkotmányban, illetve más nemzetközi dokumentumokban garantált jogait, s nem állítja vissza a korábban meglévő kisebbségi jogok teljességét. „Bízva abban, hogy e törvénymódosítás csak az első lépés a kárpátaljai magyarságot korábban megillető nemzetiségi jogok teljességének helyreállítása folyamatában, a KMKSZ hatályos programjának megfelelően továbbra is támogatja Ukrajna Európához történő felzárkózását. Kívánjuk, hogy Ukrajna legyen olyan európai, demokratikus jogállam, melyben tiszteletben tartják az emberi és nemzetiségi jogokat”- fogalmaz az állásfoglalás. 
Mint arról korábban beszámoltunk, az ukrajnai román közösségben is előrelépésnek tartják a jogszabályt a 2017-től kezdve kidolgozott diszkriminatív jogi kerethez képest, de ők is csak egy kezdethez tartják alkalmasnak az intézkedést, szerintük is sok még a tennivaló jogfosztások felszámolása terén. 
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?