Karácsony Gergely maradt a budapesti főpolgármester-választás győztese

Az érvénytelen szavazatok újraszámlálása után is a regnáló Karácsony Gergely maradt a budapesti főpolgármester-választás győztese, számolt be a 444.hu. A portál szerint 560 szavazatot minősítettek végül érvényesnek, azok közül 112 Karácsonyé, 395-t pedig fő kihívójára, Vitézy Dávidra adták. Noha utóbbi több szavazattal gazdagodott ezáltal, mégsem tudta megelőzni a jelenlegi városvezetőt, aki végül 41 szavazattal nyerte meg a választást.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a választás rendkívül szoros eredménnyel zárult Budapesten. Emiatt Vitézy Dávid, az LMP jelöltje újraszámlálást kért, a Nemzeti Választási Bizottság pedig úgy döntött, hogy újraszámolják az érvénytelen szavazólapokat. Eközben Karácsony Gergely, a DK-MSZP-Párbeszéd- ZÖLDEK koalíció jelöltje csütörtök este bejelentette, hogy a választások megismétlését kéri.

Fotó: Karácsony Geregely Facebook-oldala

A városvezető péntekre demonstrációt is szervezett, amely során azt mondta, hogy bármi is legyen az újraszámlálás eredménye, ő akkor is kérni fogja az új választás kiírását. Ezt a gondolatot azután is megismételte, hogy kiderült: 41 szavazattal megnyerte a választást. „Minden, ami aláássa a demokráciába vetett hitet, megtörtént (…) Ha ezt helyre akarjuk állítani, az egy új választás, egy új szavazás a megfelelő jelöltekkel” – mondta, hozzátéve, hogy jogorvoslati beadvánnyal fognak élni az újraszámlálással kapcsolatban és kérik az új választás kiírását.

Eközben Vitézy a Facebook-oldalán gratulált Karácsonynak, de azt is írta, hogy az eredmény gyakorlatilag döntetlen lett, a különbség mindössze 0,005 százalék volt kettejük között. Hozzátette, áll elébe egy újabb választásnak, ugyanakkor szerinte még más jogorvoslati lehetőségek is vannak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?